Site icon Hitel fórum – családi pénzügyek

Autósok figyelem, jó hír érkezett: ezért már nem büntethetnek meg!

változás jön, érinti a jogosítványokat és a KRESZ-t is!

Autósok figyelem, jó hír érkezett: ezért már nem büntethetnek meg!

Autósok figyelem, jó hír érkezett: ezért már nem büntethetnek meg! A Kúria Önkormányzati Tanácsa megsemmisítette egy helyi rendelet egyik részét, ezért ezentúl nem lehet majd büntetni azokat az autósokat, akik nem megfelelően látható helyre teszik a parkolási jegyet a szélvédő mögött.

Friss hírek

2025. május 31-i hatállyal megsemmisítette a szabályt a Kúria, mely szerint jól látható helyen kell elhelyezni a parkolójegyeket az autók szélvédője mögött – írta meg a  hvg.hu.

2010-ben hozták meg, majd hat évvel később módosították azt a parkolással kapcsolatos fővárosi rendeletet, mely szerint a parkolójegyet „a gépjármű első szélvédő üvege mögött, kívülről jól látható helyen és érvényességének ellenőrzését biztosító, teljes egészében látható, olvasható módon” kell elhelyezni. A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság azonban egy ott tárgyalt per során kétségbe vonta ennek törvényességét, és a Kúria Önkormányzati Tanácsa egyetértett ezzel.

Változik a parkolási bírságolás a döntés értelmében

A  Kúria Önkormányzati Tanácsa  2025. május 31-i hatállyal megsemmisítette a fent ismertetett szabályt. Ugyan a  Fővárosi Önkormányzat azzal védekezett, hogy ha nem lenne kötelező a jogszerű parkolás ellenőrzését lehetővé tevő előírás, akkor az ellenőrzés ellehetetlenülne, ráadásul magára a cédulára is érthetően ráírták, miként kell az autóban elhelyezni, a megbüntetett autós úgy véli, hogy a parkolójegy megtévesztő volt abban a tekintetben, hogy melyik a megfelelő oldala.

A Kúria értelmezése szerint azonban nem lehet ugyanazt kétszeresen is megfizettetni az autósokkal.

Nem fizettethetik meg duplán az autósokat

A most meghozott határozat szerint csak abban az esetben köthető ki a parkolójegy szélvédő mögött, jól látható helyen való elhelyezése, ha ahhoz nem fűződik jogvesztés, azaz a szabályozás egyúttal biztosítja az utólagos bemutatás lehetőségét is.

A rendelet azonban ezt nem szabályozta, ezért jogszabálysértő.

A közgyűlés májusig „a megsemmisített rendelkezéshez hasonló szövegezésű szabályozást is elfogadhat, amennyiben … kifejezetten lehetőséget teremt a parkolójegy utólagos bemutatására” – fogalmaz a Kúria döntése a hvg.hu szerint.

Exit mobile version