Site icon Hitel fórum – családi pénzügyek

Árat emel a Telekom visszamenőleg is: Ezeket az ügyfeleket érinti! Sok előfizetőnek pedig pénz jár vissza!

A Magyar Telekom a kedvezőtlen gazdasági helyzetre hivatkozva számos csomag havidíját emelni fogja.





Nagyon hosszú ideje nem volt példa arra, hogy a Telekom a meglévő lakossági és kisvállalati szolgáltatások árait emelje. Szeptembertől azonban ennek vége, és árat fog emelni a szolgáltató.

Az előzetes tájékoztatásnak megfelelően a Magyar Telekom szeptember 1-től átfogó díjkorrekciót hajt végre számos, már nem értékesített, ugyanakkor pontosan meg nem határozott számú előfizető által ma is használt díjcsomag esetében.

Ez tíz év óta gyakorlatilag az első alkalom, amikor a szolgáltató hozzányúl már korábban beárazott konstrukciókhoz, mielőtt a jövő év elejétől intézményesedik az inflációkövető árkorrekció – írja a HWSW.





A Magyar Telekom az előfizetőknek júliusban kiküldött számlalevélben azt közölte, hogy számos esetben, elsősorban régebbi díjcsomagokat érintően megemeli az előfizetési, illetve igénybe vételi díjat szeptember elsejével. A díjkorrekciók elsősorban a 2017-től 2020-ig értékesített, már lezárt lakossági mobiltelefon, mobilinternet, vezetékes internet, vezetékes telefon és tévészolgáltatásokat érinti, mértékük pedig többnyire nem éri el a 10%-ot, vagyis infláció alatti.



Pontosan kiket érint a díjemelés?

A mostani díjváltozás a 2017-ben és 2019-ben bevezetett mobil hang, mobilinternet, vezetékes internet és vezetékes telefon előfizetések egy részét érintik, azok közül is jellemzően a kisebb és közepes értékű díjcsomagok árazása fog változni.



Ezeknek az előfizetőknek pénz jár vissza >>>

Exit mobile version