Site icon Hitel fórum – családi pénzügyek

Albérlet támogatás – Közel 85 ezer forintos támogatást is kaphatsz:

Albérlet támogatás – Közel 85 ezer forintos támogatást is kaphatsz:


Az eddiginél szélesebb körben és jóval nagyobb összegben támogathatják az év elejétől munkavállalóik albérletét a vállalkozások – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán közleményben. Az idén mintegy havi 32 ezer forinttal nő az albérlet-támogatás összege.

A mobilitási célú lakhatási adókedvezménnyel, az albérlet-támogatással 5 éven keresztül élhet a munkáltató azon munkavállalói esetében, akiknek a lakóhelye legalább 60 kilométerre van a munkahelytől, vagy tömegközlekedési eszközzel oda-vissza legalább három órára a munkahelytől.




Tavaly még az alkalmazottak a minimálbér 40 százalékát kitevő támogatáshoz juthattak havonta adómentesen, idén ez a mérték a minimálbér 60 százalékára nőtt az első két évben: 2012-től 51 ezer forint helyett 82 800 forinttal is támogathatja a munkáltató az alkalmazott lakhatását havonta.

A harmadik és a negyedik évben, a tavalyi 25-ről, a minimálbér 40 százalékára, az utolsó évben pedig 15 százalékról 20 százalékra nő az elérhető támogatás összege. A közlemény szerint a feltételek is jelentősen enyhültek. Az albérlet-támogatás a határozott idejű foglalkoztatottnak is jár, valamint munkaerő-kölcsönzésnél a kölcsönbe-vevő vállalkozás is adómentesen nyújthatja az éppen nála dolgozó munkavállalónak.




Tavaly nem kaphatott támogatást az a munkavállaló, aki lakás tulajdonjogával, haszonélvezeti jogával rendelkezett a munkavégzés helyén vagy annak környezetében. Idén már az az alkalmazott sincs kizárva az albérlet-támogatásból, akinek van a munkahelye közelében lakása, de az haszonélvezeti joggal terhelt, vagy az ingatlan tulajdonjogának mértéke nem haladja meg az 50 százalékot – közölték.

A lakhatási támogatás adómentes összegével, valamint a munkásszállás kialakítására, fenntartására, üzemeltetésére fordított kiadásokkal a cég még a társasági adóalapját is csökkenti. A kedvezménynek egyetlen korlátja van, az adózás előtti nyereség összeghatára, azt ugyanis nem haladhatja meg – közölte az NGM.


Exit mobile version