Változás jön! Itt a MÁV közleménye – Minden utast érint!

Változás jön! Itt a MÁV közleménye – Minden utast érint!

Változás jön! Itt a MÁV közleménye – Minden utast érint! Össze kell szednie magát a vasútnak, ugyanis jönnek a jegyár-visszatérítések, ha egy adott vonat legalább 20 percet késik.

Hitelforum.hu

Június elsejével lép életbe a vonatkésésekre szabott „kártérítési rendszer”, vagyis ettől fogva a MÁV meghatározott kártérítést ad azoknak az utasoknak, akiknek jelentősen késett a vonata, és emiatt elkéstek innen-onnan.

A vállalást még januárban jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter, és ennek lényege, hogy a MÁV vagy a Volán az adott járat legalább 20 perces késése esetén az autóbuszos, illetve a vasúti menetjegy árának 50 százalékát visszafizeti az utasoknak. De nem csak az alkalmi utasok, hanem a bérletesek is érvényesíthetik ezt, ha az adott járat egy hónapban legalább öt alkalommal késett 20 percnél többet – ebben az esetben a bérlet 10 százalékát írják jóvá.

A visszatérítés többféleképpen működhet, de a legegyszerűbb az, ha a MÁV+ alkalmazással rendelkezünk, Ebben az esetben az online vett jegy felének árát a bankszámlánkra utalja vissza, de ha valaki papíralapú jegyet vett, akkor a legközelebbi jegypénztárban érvényesítheti a visszatérítést.