Óraátállítás

Óraátállítás 2025 – fontos változást jelentettek be, erről jobb ha már most tudsz!

Óraátállítás 2025 – fontos változást jelentettek be, erről jobb ha már most tudsz!

Óraátállítás 2025 – fontos változást jelentettek be, erről jobb ha már most tudsz!Lehet az utolsó egyben! Fontos bejelentés érkezett, ekkor lesz idén ne feledkezz meg róla! Bár az Európai Unió legutolsó döntése szerint tavaly minden országnak át kellett volna állnia a választott téli vagy nyári időszámításra, egyelőre nincs hír az óraátállítás eltörlésével kapcsolatban.

Hitel fórum.hu

Minden jel szerint még idén is marad az óraátállítás, azaz tavasz végén megint készülhetünk tekerni a vekkert. Pontosan: március utolsó hétvégéjén, azaz március 30-án (vasárnap) hajnalban kell majd elvileg előretekerni az óráinkat 2:00 óráról 3:00 órára kell előretekerni, így egy órával kevesebbet alhatunk.

Érdemes már most a húsvéti négynapos hétvégét is bejelölni a naptárban: április 18-19-20-21. Nagypéntek ugyanis idén április 18-ra esik, nagyszombat 19-én, húsvét vasárnapja 20-án, húsvéthétfő pedig 21-én lesz.

Idén amúgy ötnapos hosszú hétvége is vár ránk. Mint megtapasztaltuk, 2024 elkényeztetett minket a karácsonyi időszakban, de 2025-ben még ennél is jobbra, egy maratoni hosszúhétvégére számíthatunk. December 24-e, szenteste szerdai napra esik, ha ezt le kell dolgozni, azt december 13-án tesszük meg. Azonban a tényen, hogy hosszabb időszakot tölthetünk nyugiban, semmi sem változtat: december 24-28-ig egy ritkaságszámba menő, 5 napos pihenés vár ránk!

Az évszakokhoz kapcsolódó óraátállítás megszüntetéséről szóló javaslat

Az Európai Bizottság 2018. szeptember 12-én nyújtotta be az évszakokhoz kapcsolódó óraátállítás megszüntetéséről szóló irányelvjavaslatot, amelynek fő elemei a következők:

  • az évi kétszeri óraátállítás megszüntetése minden uniós országban
  • egy olyan rendszer létrehozása, amelyen keresztül az uniós országok bejelenthetik, ha meg kívánják változtatni a standard idejüket

Elfogadása esetén az irányelv megszüntetné az Európai Unióban az évente kétszeri óraátállítást, azaz a téli és a nyári időszámítást.

E kérdésben azonban még nem született végleges döntés, és a döntés meghozatalára vonatkozóan nem tűztek ki határidőt. Ezért továbbra is a jelenlegi rendszer van érvényben, amely egy órás átállással hosszabbítja meg a nyári nappali órák számát.