Heteken belül 200 ezer forintot kap a számlájára sok Magyar!
Heteken belül 200 ezer forintot kap a számlájára sok Magyar! Hamarosan kétszer annyi pénzt kapnak a nyugdíjban és egyéb ellátásban ellátásban részesülők. Februárban érkezik ugyanis a 13. havi nyugdíj, ami országos szinten mintegy 2,5 millió embert érint. Megnéztük, hogy Békés vármegyében mennyien kapnak plusz juttatást, hogy mennyi pénz is áll a házhoz, illetve megkérdeztük, hogy mire költik.
A nyugdíjasok védelme becsületbeli ügy – erről írt Facebook-oldalán Kocsis Máté országgyűlési képviselő, a Fidesz frakcióvezetője azzal kapcsolatban, hogy a 2025-ös költségvetés garanciát jelent a 13. havi nyugdíj kifizetésére, amelyet mindenki megkap februárban.
Februárban érkezik a 13. havi nyugdíj
Fontos kiemelni azt is, hogy az idei büdzsében 7200 milliárd forintot fordítanak nyugdíjra és nyugdíjszerű ellátásokra, ami 655 milliárd forinttal több a 2024-es előirányzatnál. Azért, hogy megőrizzék a nyugdíjak reálértékét, a 3,2 százalékos inflációval megegyező emelést kaptak év elejétől a nyugdíjasok, mellé pedig érkezik a 13. havi nyugdíj.
A Magyar Nemzet egy korábbi cikkében arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány válságos időkben, az orosz-ukrán háború és az energiaválság idején is kifizette, kifizeti a plusz juttatást.
Nagyjából 200 ezer forinttal érkezik több pénz
Országosan mintegy 2,5 millió embert érint a 13. havi nyugdíj kérdése, míg a 2024 eleji adatok szerint Békés vármegyében 94 ezren kapnak nyugdíjat vagy egyéb járandóságot. Előző év elején a nyugdíjban és egyéb ellátásban ellátásban részesülők országosan átlagosan 211 ezer forintot vehettek kézhez, Békés vármegyében pedig 185 ezret. Ez emelkedett tehát 2025 elején, az emelt összeg pedig februárban duplán érkezik meg.
A plusz juttatás révén tudnak tartalékot képezni
A Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetségének elnöke, Szrenka Pálné korábban elmondta, hogy nagyon sokat jelent a 13. havi nyugdíj az idősek számára. A megkérdezett békéscsabai nyugdíjasok pedig hozzátették, hogy örömmel és megelégedéssel fogadták, hogy a kormány visszaépítette a 13. havi nyugdíjat. Arról is beszéltek, hogy mire költik majd a plusz juttatást. Főleg azt emelték ki, hogy ennek köszönhetően tudnak tartalékot képezni.
Békéscsabán is örülnek a 13. havi nyugdíjnak
Portálunknak több nyugdíjas elmondta, hogy örül a 13. havi nyugdíjnak, a plusz juttatásnak. Hangsúlyozták: lesz helye az összegnek, könnyebben tudják fedezni mindennapi kiadásaikat, mint például az élelmiszert, a gyógyszereket, a rezsit.