500 millió forintot költött a kormány egy régóta felfüggesztett beruházásra
500 millió forintot költött a kormány egy régóta felfüggesztett beruházásra – Miközben 2010-től kezdve folyamatosan állami beruházások sorát valósította meg a kormány, az elmúlt évek már nagyon másról szóltak.
Hitel fórum friss hírek
A koronavírus-járvány, majd az orosz-ukrán háború okozta gazdasági problémák, az ezzel összefüggésben is felmerülő költségvetési krízis miatt az elmúlt időszakban ennek ellenkezője jellemzi a kormány: több beruházást is felfüggesztett. Vagyis Rogáni nyelvezettel kifejezve átütemezte azokat. Volt azonban egy, ami nagyon kilógott a sorból, a félig elkészült beruházásból ugyanis nemes egyszerűséggel kiszállt az állam, miután milliárdokat költött el rá.
A gödi adatközpont projektjét még 2016-ban harangozta be a kormány, itt tervezték tárolni a magyar állam minden fontos adatát, és noha eredetileg is csúszott a kivitelezés, és még 6 évvel később is csak félkész állapotig sikerült eljutni, 2022 elején derült ki, hogy hivatalosan is felfüggesztették a beruházást. Hogy teljesen lemondott a projektról a kormány, jól sejteti, hogy tavaly nyáron a beruházásért felelős állami céget, a Nemzeti Adatközpont Kft.-t végelszámolással megszüntették írja a 444.
A történet azonban ezzel nem ért véget, hiszen a nemrég parlament elé került tavalyi költségvetés zárszámadása meglepetést tartogatott a témában. Az „állami beruházások” fejezetében feltűnt egy olyan kiadás, amely eredetileg nem szerepelt a költségvetési tervben, vagyis az év során – mondhatni váratlanul – felmerült költségről van:
a gödi adatközpont beruházás előkészítéséről van szó, amire egészen pontosan 448,4 millió forintot költöttek el tavaly.
Kapcsolódó témák
Nyugdíj hírek és változások Hitel és banki információk Friss hírek
Nagy Zoltán pénzügyi témákkal foglalkozó szerző és Wikipédia szerkesztő. Impresszum

