5 perce érkezett – Jön a 30 ezer forintos nyugdíjas utalvány!
5 perce érkezett – Jön a 30 ezer forintos nyugdíjas utalvány! A nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt fognak kapni – ígérte a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn a közösségi oldalán megosztott videójában az MTI tudósítása szerint.
Hitelfórum.hu
Zsigó Róbert azt mondta: „az indokolatlan áremelések ellen minden eszközzel fellép a kormány, és az árréscsökkentés mellé a nyugdíjasok külön segítséget kapnak”.
„Meghallgattuk az idősek visszajelzéseit és az idősek tanácsát is, és úgy döntöttünk, hogy ezt a támogatást utalvány formájában fogjuk odaadni” – fogalmazott az államtitkár.
Ismertetése szerint a nyugdíjasok egy több címletből álló, papíralapú utalványt kapnak, amelyet őszig fognak kézbesíteni.
Az utalvány beváltható lesz majd vidéki kisboltokban, a nagyobb üzletláncokban, a piacokon és az őstermelőknél is – ígérte. Közölte azt is, hogy már készülnek a szükséges jogszabályok, a törvényjavaslatot hamarosan benyújtják a parlament elé, ezt követően kezdődhet majd meg az utalványok gyártása.