Site icon Hitel fórum – családi pénzügyek

450 ezer forintot kapnak azok, akik beoltatják magukat koronavírus elleni vakcinával!

450 ezer forintot kapnak azok, akik beoltatják magukat koronavírus elleni vakcinával!

450 ezer forintot kaphatnak azok, akik beoltatják magukat koronavírus elleni vakcinávalAz egykori amerikai elnökaspiráns arra kérte fel a kormányt, hogy pénzügyi támogatással ösztönözzék az embereket, ezáltal még a szkeptikusokat is meg lehetne győzni arról, hogy igényeljék a COVID-19 védőoltásokat.-írja a https://liner.hu.“Minél gyorsabban érjük el a lakosság 75%-ának átoltottságát, annál hamarabb vethetünk véget a pandémiának, és térhetünk vissza a normális kerékvágásba. Véleményem szerint egy olyan kezdeményezést kellene indítanunk, amellyel bátoríthatnánk az embereket arra, hogy adassák be magukkal a vakcinát.”

Delaney hangsúlyozta, még a juttatások ellenére sem gondolja úgy, hogy a vakcinák nyújtotta lehetőséggel mindenkinek élnie kellene. A politikus szerint egy 1 500 dolláros, vagyis körülbelül 450 ezer forintos támogatást kaphatnának azok, akik rábólintanak az oltásra.

Egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is tovább nő a fertőzöttek száma, egyre többen igényelnek kórházi ellátást. A járványt megállítani nem lehet, továbbra is a járvány lassítása és a kórházak teljesítőképességének védelme a cél. Ezt szolgálják a veszélyhelyzettel kihirdetett védelmi intézkedések, amelyeket a kormány további egy hónapig meghosszabbít, tehát január 11-ig fennmarad a jelenlegi kijárási tilalom és a többi védelmi intézkedés. “Hogy szenteste tehetünk-e kivételt, amit mindannyian szeretnénk, azt majd csak december 21-én dönthetjük el az akkori állapotok ismeretében” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök, aki azt is kijelentette, hogy nem lesz kivétel december 31-én sem, vagyis a szilveszteri bulikat és utcabálokat idén nem lehet megtartani.

A kormány mindent lehetséges külföldi vakcináról tárgyal, és elindult a https://vakcinainfo.gov.hu/ honlap, ahol már lehet jelezni az igényeket a védőoltásra. A nyugdíjasokat Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos levélben is tájékoztatja a regisztráció lehetőségéről, ők pedig a levélhez mellékelt adatlap kitöltésével és visszaküldésével jelezhetik igényüket a koronavírus elleni oltásra. A védőoltás ingyenes és önkéntes lesz. Ha meglesz a megfelelő és a magyar hatóságok által engedélyezett vakcina, akkor a védőoltások beadása az Oltási terv szerv zajlik majd, elsőbbséget fognak élvezni az egészségügyi dolgozók.

Exit mobile version