Nyugdíjkorrekció 2024 – fontos bejelentés érkezett a nyugdíjasok számára, erre senki nem számított!
Nyugdíjkorrekció 2024 – fontos bejelentés érkezett a nyugdíjasok számára, erre senki nem számított! Januárban 6 százalékkal emelkedett az ellátások mértéke, az infláció pedig 4 százalék alatt van. Az augusztusi inflációs adat 3,4 százalék lett éves bázison, részben az idényáras (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) élelmiszerek, illetve a benzinárcsökkenés miatt. Szeptembertől viszont emelkedhet a pénzromlás, a decemberi infláció már 5 százalék fölött lesz, de az év egészét nézve nem haladja meg a 6 százalékot, visszamenőleges nyugdíjkorrekció novemberben ezért az idén nem várható.
Nem várható évközi nyugdíjemelés novemberben, és nyugdíjprémium sem lesz az idén – írta meg a Népszava szerdán Katona Tamásra, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának szakértőjére hivatkozva. A Pénzügyminisztérium korábbi államtitkára a lapnak arról beszélt, hogy a költségvetésből, az adótörvényekből és a makroadatokból lehet következtetni arra, miként alakul a következő évi infláció, és egyelőre ezek egyike sem készült még el, Varga Mihály pénzügyminiszter mégis közölte: a januári emelés „mértéke az éves várható inflációval megegyezően 3,2 százalék körül alakulhat”.
Az infláció miatt:
Januárban 6 százalékkal emelkedett az ellátások mértéke, az infláció pedig 4 százalék alatt van. Az augusztusi inflációs adat 3,4 százalék lett éves bázison, részben az idényáras (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) élelmiszerek, illetve a benzinárcsökkenés miatt. Szeptembertől viszont emelkedhet a pénzromlás, a decemberi infláció már 5 százalék fölött lesz, de az év egészét nézve nem haladja meg a 6 százalékot, visszamenőleges nyugdíjkorrekció novemberben ezért az idén nem várható.
Katona Tamás szerint a nyugdíjprémiummal hasonló a helyzet, mert ugyan 4 százalékos gazdasági növekedéssel számolt a költségvetés, ennek a fele sem jött össze. A nyugdíjprémiumnak pedig az a feltétele, hogy a GDP legalább 3,5 százalékos növekedést mutasson.
A szakértő felidézte, hogy a 2011-es, vegyesről a tisztán árkövető indexálásra áttérés jelentősen rosszabb helyzetbe hozta az időseket. Mint ismert, korábban a januári nyugdíjemelés, illetve a novemberi korrekció lehetséges mértékét a bérek emelkedése, és az infláció alapján számolták ki. Ha ez most is így lenne – mondta -, akkor a 10 százalékos átlagos béremelkedés mértékét és a nagyjából 5 százalékos inflációt fele-fele arányban alkalmazva a 6 helyett 7,5 százalékos nyugdíjemelést kaptak volna az idősek. A néhány százalékos különbség egy-egy évben – mint mondta – nem olyan sok, de 15 év alatt már jelentős veszteséget okozott. Ez abból is látszik, hogy míg korábban 75 százalék volt a nyugdíjak helyettesítési értéke, vagyis a korábbi bérhez viszonyított mértéke, most ez 60 százalék alá ment. Katona Tamás emlékeztetett, hogy
Kapcsolódó témák
Nyugdíj hírek és változások Hitel és banki információk Friss hírek
Nagy Zoltán pénzügyi témákkal foglalkozó szerző és Wikipédia szerkesztő. Impresszum

