142 ezer forintnál is kevesebb a nyugdíja? az alábbi támogatások járnak mindenkinek!

Bajban vannak a 142 ezer forintnál is kevesebből élő nyugdíjasok

Alapvetően nem változtat a nyugdíjasok helyzetén, csak pár napos fellélegzést kaptak azzal, hogy pénteken megérkezett a számlájukra a 4,5 százalékkal megemelt nyugdíjuk, az emelés miatt az év előző hónapjaira járó egyösszegű kiegészítés és a nyugdíjprémium.

Már csak azért is helyesebb lenne nyugdíjemelés helyett egy állami tartozás megadásáról beszélni, mert az idősek közül sokan már maguk is adósok lettek a nyár óta száguldó infláció miatt – véli Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület elnöke.




Komoly kedvezmények járnak a nyugdíjfolyósító által kiállított igazolvánnyal?

A Termál Online összeszedte, hogy mely dunántúli fürdők nyújtják a legnagyobb nyugdíjaskedvezményeket. Ezek igénybevétele jellemzően a nyugdíjfolyósító által kiállított igazolvány felmutatásához kötődik, hiszen nem a jómódú német és osztrák ügyfélkört célozzák, hanem az árérzékeny magyart.

A hazai termálfürdők döntő többsége igyekszik valamekkora kedvezményt nyújtani a nyugdíjas vendégkör számára. Ezzel persze a fürdők is jól járnak, hiszen bevonzanak egy amúgy árérzékenyebb vendégkört, akik előszeretettel járnak fürdőbe az őszi-téli-tavaszi holtszezonban, hétköznapokon is. Pont akkor, amikor a legkevésbé kihasználtak a létesítmények.





A nyugdíjasokkal messze a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő a leggálánsabb. Náluk a kiemelt időszakon kívül egy felnőtt napi belépő 4990 forintba, nyugdíjasoknak 2990 forintba kerül. A kiemelt időszakban a teljes árú jegy 5990 forint, nyugdíjasoknak 3600 forint. Ez 40,1 százalékos, illetve 39,9 százalékos árengedményt jelent.

Egyébként Sárváron kiemelt időszaknak számít minden péntek, szombat, vasárnap. Valamint az év hátralévő részében a december 21. és 31. közötti napok.

Keddenként (a kiemelt időszakok kivételével) a nyugdíjas napijegy 1500 forintba kerül. A legújabb akciójuk pedig a „nyugdíjas útlevél”, ez azt jelenti, hogy a nyugdíjas vendégek minden fürdőlátogatás után pecsétet kapnak és öt pecsét összegyűjtését követően a hatodik alkalommal ingyen léphetnek be a fürdőbe.





A Zalaegerszegi Termálfürdő sem szűkmarkú a szenior vendégkörrel. Náluk a normál napijegy 3600 forintba kerül, ugyanez nyugdíjasoknak 2200 forint, azaz 38,9 százalékos kedvezménnyel várják a fürdőzőket.

Százalékosan majdnem pontosan ugyanekkora kedvezményt biztosít az esztergomi Aquasziget Élményfürdő is. Náluk a napijegy 4900 forint, nyugdíjasoknak 3000 forint, tehát 38,8 százalék az árengedmény mértéke.

A Somogy megyei Marcaliban működik az ország legújabb gyógyfürdője. Itt a teljes árú napijegy 3000 forintba, nyugdíjasoknak 2100 forintba kerül, azaz kereken 30 százalékot tesz ki az árengedmény.





A pápai Várkertfürdőben 3900 forint a normál napi belépőjegy, nyugdíjasoknak 2750 forint, ez pedig 29,5 százalékos kedvezményt jelent. A nyári szezonon kívül van egy szinte állandónak tekinthető kedvezményük, a „nyugdíjas napok”. Ennek keretében hétfőnként és csütörtökönként még a kedvezményes árból is 50 százalékot elengednek a nyugdíjasok számára. Az akció az év végéig érvényes a hétfőre és a csütörtökre eső ünnepnapok kivételével.

error: Content is protected !!