1 perce érkezett – Visszatér az árstop?

1 perce érkezett – Visszatér az árstop?

1 perce érkezett – Visszatér az árstop? Feltette a nagy kérdést a nemzetgazdasági miniszter. Nagy Márton ezt írta ki: jöhetnek újra az árstopok? A kormány már korában is belengette, hogy amennyiben szükséges, ismét beavatkoznak az élelmiszerek és az üzemanyagok áraiba.

Fontos hírek!!

Jöhetnek újra az árstopok?

– tette fel a nagy kérdést a Facebook-oldalán Nagy Márton, Magyarország nemzetgazdasági minisztere, hozzátéve: „ha kell, a családok érdekében azonnal beavatkozunk!”

A miniszternek nem ez az első, arra utaló kijelentése, hogy visszatérhetnek a hatósági áras termékek. Januárban már szóba került az intézkedés. Akkor azt közölte, hogy a kormány nem tolerálja az élelmiszer- és üzemanyag-inflációt, és ha szükséges, beavatkoznak a magas árak miatt. Elmondása szerint a kormánynak van fegyelmező ereje, és ezt érvényesítheti is.

Ám hozzátette: az árak növekedését nem az áfa csökkentésével fékezik majd meg.

Durvább az infláció, mint várták

Az infláció tavaly szeptemberben még 3 százalékon állt hazánkban, ám 2024 decemberében csaknem 4,6 volt volt az egy évre visszatekintő drágulás, ami nagyobb volt a szakértők által vártnál.

Ráadásul az élelmiszerek ára havi szinten 0,4 százalékkal, éves alapon pedig 5,4 százalékkal nőtt 2024-ben, ami azt jelzi, hogy a legalapvetőbb termékcsoport áremelkedése meghaladta az átlagos infláció ütemét – számolt be korábban a Blikk is.