Site icon Hitel fórum – családi pénzügyek

Változásokkal indul a 2023/24-es tanév: erről minden szülőnek tudnia kell!

Változásokkal indul a 2023/24-es tanév: erről minden szülőnek tudnia kell!

Változásokkal indul a 2023/24-es tanév: erről minden szülőnek tudnia kell! – Nemrég közzétették a a 2023/24-es tanév rendjéről szóló rendelettervezetet, amely alapján az egyik legnagyobb változás, hogy hosszabb lesz a téli és a tavaszi szünet is, viszont a tnév egy héttenl tovább tart majd. Az iskolakezdéssel kapcsolatban amúgy két nagy kérdés lebeg most a szülők előtt: lesz-e tanár, aki tanítani fogja a gyerekeket, illetve a még továbbra is magas inflációs környezetben vajon mennyivel kell többet fizetni idén a tanszerekért?

Mint arról nemrég a Pénzcentrumon is beszámoltak, közzé tette a kormány a 2023/24-es tanév rendjéről szóló rendelettervezetét. A tervezet szerint a diákoknak 2023. szeptember 1-jén, vagyis pénteken kell majd először iskolába menniük, ezzel együtt pedig megvannak a tervezett tanítási szünetek időpontjai is. De talán az egyik legnagyobb változás az lenne, hogy a tanév – az eddigi szokásoktól eltérően – egy héttel később, csak június 21-én fejeződne be. Ezzel kapcsolatban nemrég aggályainak adott hangot a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.


A tanév rendje változik:

Emellett változás az is, hogy a rendelettervezet szerint hosszabb téli szünetre készülhetnek a családok, de a megszokottnál tovább tarthat majd a tavaszi szünet is. Itt fontos kiemelni, hogy ez egy tervezet, tehát könnyen előfordulhat, hogy bizonyos időpontokat módosítanak majd (a rendelettervezetet augusztus 4-ig lehet véleményezni). Ha viszont minden e szerint marad, akkor a 2023/24-es tanév legfontosabb dátumai a következők lesznek:

Exit mobile version