Szja visszatérítés 2023-ban – itt a nyomtatvány amit ki kell tölteni, hogy visszakapja a pénzt!

Szja visszatérítés 2023 -ban – itt a nyomtatvány amit ki kell tölteni, hogy visszakapja a pénzt!

Akinek valamilyen kedvezmény jár a személyi jövedelemadóból, annak érdemes már januárban kitöltenie az adóelőleg-nyilatkozatot, hogy a munkáltatója, kifizetője már a januári fizetésénél figyelembe vegye a kedvezményeket – olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményében.




A legegyszerűbb megoldás online módon benyújtani a nyilatkozatot a NAV honlapjáról elérhető Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással (ONYA), amit KAÜ-azonosítással (belépés az Ügyfélkapun) lehet elérni. Az új nyilatkozatban a webes felület a NAV által ismert adatokat kitölti, a NAV pedig automatikusan továbbítja a megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek az online beküldött dokumentumot – tették hozzá.Továbbra is ki lehet tölteni a nyilatkozatot papíron, amit aláírva, két példányban személyesen kell átadni a munkáltatónak. A NAV honlapján elérhető nyilatkozatminták és kitöltési útmutatók segíthetnek ennek a kitöltésében.




Az adóhivatal arra is kitért, hogy továbbra is adóalap-kedvezmény jár a 25 év alatti fiataloknak, akiknek nem kell személyi jövedelemadót fizetniük az összevont adóalapba tartozó jövedelmeik után a kedvezmény havi összegéig, ami idén 499 952 forint. A lehetőség havi 74 993 forint adómegtakarítást jelenthet. Nyilatkozni nem kell róla, mert a munkáltató automatikusan figyelembe veszi ezt a kedvezményt. Az újdonságok közül kiemelték, hogy a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek után a családi kedvezmény összege 66 670 forinttal emelkedik havonta.




A 30 év alatti anyák kedvezményének összege havonta legfeljebb 499 952 forint, ami 74 993 forint havi adómegtakarítást jelenthet. Ezzel a lehetőséggel az a 25. életévét betöltött, de 30 év alatti anya élhet, akinek a gyereke idén január 1. után születik vagy 2023 eleje után történik meg az örökbefogadás, de kedvezményezettek azok a kismamák is, akik terhességük 91. napját idén január 1. után töltik – fejtették ki. A személyi kedvezmény mértéke a minimálbér emelkedéséhez igazodva idén 77 300 forint, ami a gyakorlatban havi 11 595 forint adómegtakarítást jelent.




A korábbi személyijövedelemadó-kedvezmények mindegyike – négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye, első házasok kedvezménye, gyermekek után járó családi kedvezmény, személyi kedvezmény – továbbra is érvényesíthető, jogosultsági feltételeik nem változtak – olvasható a NAV közleményében. Nyomtatvány letöltés

error: Content is protected !!