Bár sokan várják, a koronavírus elleni védőoltás megjelenése annyiban hoz jelentős változást majd, hogy inkább a védekezés harmadik fázisát hozza el – mondta az InfoRádió pénteki adásában Oroszi Beatrix orvos-epidemiológus, a Semmelweis Egyetem munkatársa. Kiemelte: a vakcinával kapcsolatban még nem lehet tudni, hogy melyik lesz igazán biztonságos, és milyen különbségek lesznek a hatásosságukban a különféle készítmények között. Ha már többet lehet tudni, nagyon átgondoltan és okosan kell döntést hozni, és megfelelően felépíteni a védőoltási programot.
A műsor másik vendége, Röst Gergely matematikus arról beszélt, hogy az oltási program kidolgozásában milyen segítséget jelenthetnek a matematikai modellek. Ezeknek a módszereknek azért van nagy jelentőségük, mert a készletek korlátozottak lesznek, és nem áll majd rendelkezésre mindenki számára elegendő vakcina. Ezért fontos, hogy a lehető legoptimálisabban használják fel az oltóanyagot, így kellőképpen lelassítsák a járványt a nyájimmunitás eléréséig.
Egyértelműen látszik a járványgörbén, hogy változik az érintettek kormegoszlása – mutatott rá Oroszi Beatrix. Egyre nő az azonosított esetek átlagos életkora, és csökken a kevésbé súlyos esetek azonosítása. Ez arra utal, hogy a kritikus lefolyású esetek emelkedése várható a következő hetekben.