RENDKÍVÜLI HÍR! KIDERÜLT KIK KAPJÁK MEG ITTHON AZ OLTÁST ELŐSZÖR: – MÜLLER CECÍLIA ELÁRULTA ÉS VAN EGY MÁSIK FONTOS DOLOG IS! ITT VANNAK A PONTOS RÉSZLETEK:
A koronavírus-járvány miatt naponta hétezren kérnek tesztet, ezért is kellett növelni a tesztek szállításához szükséges betegkocsik számát. A tesztek kiértékeléséhez a laboratóriumi kapacitás elegendő – mondta az országos tisztifőorvos egy online egészségügyi szakmai konferencián szerdán Budapesten.
Hozzátette, hogy ha lesz oltás, azt először az egészségügyben dolgozók kapják majd meg.Müller Cecília kiemelte: most, a második hullám idején is a kockázati csoportokba tartozók – idős, krónikus betegek – védelmére kell koncentrálni. Az IME egészségügyi szaklap országos egészség-gazdaságtan konferenciáján kérdésre válaszolva azt mondta, ha lesz is oltás, azt mindenképpen az “első vonalban” dolgozóknak kell megkapniuk; az egészségügyben dolgozóknak, majd a magas kockázatú csoportokba tartozóknak, illetve az ország közszolgáltatásában részt vevőknek, valamint a pedagógusoknak.