Pénzbeli támogatások: ennyi készpénzt kaphatnak Pesten és vidéken a családok, nyugdíjasok, rászorulók Karácsonyig!

Pénzbeli támogatások: ennyi készpénzt kaphatnak vidéken a családok, nyugdíjasok, rászorulók Karácsonyig!

Több fővárosi kerülethez hasonlóan több vidéki város és község önkormányzata is a koronavírus és az adóelvonások mellett is támogatást oszt a településen élő nyugdíjasoknak. Összeszedtük, ahol már tudni lehet, mit adnak és hogyan lehet igényelni.



Budapesten élelmiszert és rezsitámogatást kapnak ! Részletek itt és itt

Ami érdekes, hogy messze nem csak a nagyobb városok közt akadnak, amelyek ki tudnak gazdálkodni egy ilyen juttatást, listánkban számos község is található – igaz, ezeken a helyeken az érintett idősek száma a teljes lakossággal együtt jóval kisebb. Gyűjtésünk értelemszerűen nem teljes, érdemes az esetleges lehetőségekről saját önkormányzatunknál érdeklődni, illetve figyelni a helyi médiumok cikkeit.


Dunakeszi

A Pest megyei 43 ezres város vezetése korábban az Idősbarát Önkormányzat díját is elnyerte, ennek egyik oka, hogy évek óta hagyományosan ajándékcsomagot juttatnak el a 65 év feletti városlakókhoz. Ezt idén a járvány alatt sem szakítják meg, a kézbesítésekre ugyanakkor mivel idén tizedannyi önkéntes tudja átvenni, korán regisztrálni kellett, aki ezt nem tette meg, ők személyesen tudják átvenni a város ügyfélszolgálatán, a könyvtárban, illetve a VOKE közösségi házban.

Dunaszeg

A Győr mellett ezerhétszáz lelkes községben december 7 és 11 között vitték ki a Magyar Vöröskereszt helyi önkéntesei a 70 év felüleieknek az önkormányzat ötezer forintos támogatását, amelyet kizárólag ezeken a napokon vehetett át az érintett vagy családtagja.

Dunaszentpál




A hatszázfős Győr-Moson-Sopron megyei község idén is a fogyatékkal élők részére, a 65 év felettieknek, valamint a gyermekes családoknak 6.000Ft/fő támogatást juttat. Ezt egy letölthető űrlap kitöltésével lehetett igényelni december 4-ig.

Dunaújváros

A fejéri megyei jogú városban a kisnyugdíjasok magasabb összeget kapnak. A nyugdíjminimum duplája fölötti ellátásban részesülők 5 ezres, míg az az alatt keresők 8 ezres utalványt kapnak, amelyet postán legkésőbb december 23-ig kézbesítenek. Az ötezreset a minimum ellátás hétszeresénél többre jogosult idősek nem kapják meg.

Páhi

A  Bács-Kiskun megyei községben az egyedül élő hetven év felettiek háztartásonként 7500, a közös háztartásokban élők pedig 10 ezer forintot kapnak. Ez a településen 120 embert érint, ők december elejéig jelezhették az igényüket, a pénzt pedig december 20-ig folyósítják. Rajtuk kívül húsz három vagy több kisgyereket nevelő család is kapott segítséget.

Szeged

A megyeszékhely önkormányzata civil szervezeteket kért fel, hogy segítsenek felkutatni a leginkább rászoruló szegedi családokat, akik egyenként közel 6 ezer forint értékű, alapvetően tartós élelmiszereket tartalmazó csomagot vehetnek át.


Hódmezővásárhely

A csongrádi megyei jogú város a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő családokat gyermekenként 4 ezer forintos, egyszeri ajándékutalvánnyal segíti. Az utalványokat közel 600 gyermek szüleinek postázzák ki.

Kalocsa

A 65 felettieknek szánt 5000 forintos ajándékot a héten átadták a postának, akik két héten belül ki is szállítják. Ez az összeg egyébként emelt, a korábbi években 2, majd 3 ezret adtak az időseknek, akik karácsony mellett húsvétkor is kapnak pénzt.

Tiszavasvári

Az önkormányzat weboldala szerint a 65 éven felülieknek szánt támogatást november közepéig lehetett igényelni egy nyomtatványt a a kihelyezett gyűjtődobozba bedobva vagy e-mailben. Ugyanakkor azt az oldal nem említi, mekkora lehet ezeknek az összege, illetve hogy ez változó-e vagy mindenkinél egységes.

Nyíregyháza

A város postán küldi ki 2500 forint értékű csomagját a helyi szépkorúaknak egészen december közepéig. Ezekben szaloncukor, kávét, teát, csokoládét, kekszet és egyéb, az ünnephez kapcsolódó élelmiszerek találhatnak. A csomagot hét éve küldik szét, idén 25 750 embernek.

Solymár

Húsz olyan család kapott 20 ezer forintos támogatást, akik nem kapnak rendszeres segélyt. Őket a polgármesteri hivatal, az óvoda, az iskola és az Ezüstkor Szociális Gondozóközpont választotta ki, a csomagokat a héten kivitték.

Pacsa

Két és félmilliós minisztériumi támogatásból 134 erdei köbméter keménylombos tűzifát vásároltak, amelyet október végéig leadhatott igények alapján osztják ki rászorulóknak.

error: Content is protected !!