Orbán Viktor élőben bejelentése: ez várható a következő két hétben, megvan a járványügyi előrejelzés >>
Orbán Viktor szombaton este, az operatív törzs ülése után, melyen ő is részt vett, a Facebookon jelentette be egy videón a tudnivalókat.
Felfutás jellemzi az elmúlt két hetet és ez jellemzi majd az előttünk álló heteket is, követve a többi országban tapasztalható trendeket. Az október végéig szóló előrejelzések szerint a szükséges számú kórházi ágy október végéig rendelkezésre áll. Az átvezénylések folytatódnak, ezidáig 106 orvost és 17 ápolót vezényeltek át, ha kell ez a szám növekszik majd – mondta a miniszterelnök.
Az iskolák kapcsán a közoktatásért felelős államtitkárt is meghallgatták, az őszi szünet október 23-31-ig fog tartani, a szokásoknak megfelelően.
A határokon rend van – jelentette ki orbán Viktor.
Az Operatív törzs és a Magyar Orvosi Kamara egyeztetéséről is jelentést hallgattak meg az ülésen, erről Orbán Viktor azt mondta, a jövőhéten a háziorvosokkal kapcsolatos új szabályok megalkotásán dolgoznak. A kormány célja, hogy a háziorvosok hozzanak létre praxisközösségeket, hogy üres praxis Magyarországon ne legyen és a helyi ellátások színvonala emelkedjen. Ennek pénzügyi feltételeit a kormány megteremti.
A következő lépés a magán- és a közellátás viszonyának rendezése lesz.