Orbán bejelentette: NEM ZÁRNAK BE AZ ISKOLÁK, EZ JÖN!!! SOK SZÜLŐ BEZÁRNÁ AZ ISKOLÁKAT MERT FÉLTIK A GYEREKEIKET .>>>

Orbán bejelentette: NEM ZÁRNAK BE AZ ISKOLÁK, EZ JÖN!!!

SOK SZÜLŐ BEZÁRNÁ AZ ISKOLÁKAT MERT FÉLTIK A GYEREKEIKET .>>>

Szokásos, péntek reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor leszögezte: a cél az, hogy megvédjük az ország működőképességét, ezért általános korlátozásra, így például a magyar iskolák általános bezárására nem kell számítani. Lesznek azonban egyedi járványügyi intézkedések, és új gazdaságvédelmi csomagot is létrehoznak. Utóbbi szükségessége kapcsán ugyanis elmondta: „A költségvetési hiány nem néz ki jól!”

Orbán Viktor a Kossuth Rádióban elmondta: „A nemzeti konzultáció alapján az emberek azt akarják, hogy Magyarország működjön, nem engedhetjük meg, hogy a vírus megbénítsa az országot.” Hozzátette:

A cél most nem az, hogy mindenki maradjon otthon, hanem az, hogy megvédjük Magyarország működőképességét. A szerdai kormányülésen hoztunk már döntéseket, szombaton összeül az operatív törzs és a gazdasági testület, egymás után hozzuk majd a járványügyi és gazdasági döntéseket.

Az oktatási intézmények működésével, a 2020-2021-es tanév rendjével kapcsolatban viszont leszögezte, hogy általános korlátozásra nem kell számítani. Hozzátette: „Azt viszont nem tehetjük meg, hogy ha egy iskolában felüti a fejét a járvány, akkor nem lépünk. Csak a végső megoldás az iskola bezárása, de biztosítanunk kell a nem fertőzött gyermekek oktatását.”

A várható járványügyi intézkedések között példaként említte, hogy „a látogatási tilalmat akár rendőri erővel is biztosítani kell, a kötelező maszkhasználatot komolyan kell venni, akár szélesíteni kell. A minisztert megkértem, hogy az influenza elleni védőoltást minden önként jelentkezőnek ingyenesen biztosítsuk, a teszteket pedig később hatósági árassá tegyük.

A kötelező maszkhasználattal kapcsolatban a miniszterelnök leszögezte, „ez nem tart majd örökké, nem kell életünk végéig maszkban járnunk, ha elmúlik a járvány, akkor ez az intézkedés megszűnik.” Azt viszont nyomatékosan közölte:

Addig viszont arra utasítottam a belügyminisztert, hogy szerezzen érvényt ennek az intézkedésnek, ha kell bírsággal, ha kell, akkor pedig szedjék le a BKV-járatokról azokat, akik nem veszik fel a maszkot.

Újabb gazdasági intézkedések jönnek

A magyar kormánynak már van egy haditerve, meg vagyunk győződve arról, hogy tudjuk, mit kell tenni, ezt kell most gyakorlati lépésekre lebontani” – fogalmazott a miniszterelnök a készülő gazdaságvédelmi csomagról. Mint mondta, szerinte a taxisoknak, az idegenforgalomban dolgozóknak, a vendéglátósoknak további segítség kell Budapesten, de szerencsére ehhez az önkormányzatnál van elég forrás.

Egymás után hozzuk azokat a döntéseket, melyek a gazdaság teljesítményét, hatékonyságát próbálják növelni, béremeléseket, beruházásokat szeretnék.

A kormányfő ugyanakkor azt is elmondta, hogy a költségvetési hiány nem néz ki jól, az eredeti terv az volt, hogy tartsuk az európai értelemben is alacsony deficitet, de ez a jelenlegi helyzetben nem tartható. Hozzátette: A lakossági állampapírokkal ugyanakkor ez a hiány finanszírozható, van kereslet ezekre a papírokra.

Mint fogalmazott, „a bizalom a magyar gazdaság iránt erős, ha van bizalom, akkor van pénz„. Orbán Viktor szerint tehát, ezen analógia alapján van forrás a további növekedésösztönzésre, és folyamatosan teremtenek további forrásokat is.

error: Content is protected !!