Az indítványozó volt mentőápoló 2014 óta dolgozott az Országos Mentőszolgálatnál. Amikor tavaly augusztusban hatályba lépett a koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről szóló kormányrendelet, úgy döntött, nem veszi fel a kötelezően előírt védőoltást, mivel szerinte a jogalkotó elmulasztotta a szükséges körültekintést, és a védettség megfelelő szintjének meghatározása helyett csupán a felvett oltások száma alapján tételezte a megfelelő védettség meglétét.
Mint ismeretes, a kormányrendelet kimondja, hogy
nem hozható létre jogviszony azokkal az egészségügyi dolgozókkal, akik nem oltatják be magukat.
A támadott szabályozás szerint a foglalkoztatott jogviszonyát felmentéssel, illetve felmondással azonnali hatállyal meg kell szüntetni, ha az oltás felvételét a felszólítástól számított tizenöt napon belül nem tudja igazolni, vagy nem mutat be orvosi szakvéleményt, amely igazolja, hogy nem veheti fel a vakcinát.
Az oltás felvételére biztosított határidő letelte után a mentőápoló jogviszonyát munkáltatója tavaly októberben felmondta. A mentős a veszélyhelyzetben hozott szabályozás miatt ráadásul elesett attól a kéthavi távolléti díjnak megfelelő végkielégítéstől is, amelyre az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény 13. §-a alapján egyébként jogosult lett volna.
A volt mentőápoló az Alkotmánybírósághoz eljuttatott alkotmányjogi panaszában azt állította, hogy a végkielégítés elvonásával sérült az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való joga. Álláspontja szerint
A KORÁBBAN ELVÉGZETT MUNKÁN ALAPULÓ VÁROMÁNYÁNAK ELŐRE NEM LÁTHATÓ ELVONÁSA – A KÖTELEZŐ FELMONDÁSON TÚLMENŐEN – ARÁNYTALAN JOGKORLÁTOZÁS,
ami a cél elérésére eleve alkalmatlan és így szükségtelen.