Site icon Hitel fórum – családi pénzügyek

Mától olcsóbb lesz a csirkemell, csökkenhet a tojás ára de van ami hatalmasat drágul!

Mától olcsóbb lesz a csirkemell, csökkenhet a tojás ára de van ami hatalmasat drágul!

Idén augusztus 1-jével nemcsak a nyár utolsó hónapjába lépés lesz az újdonság, olyan változtatások lépnek majd életbe kedden, mint a MÁV vonalbezárásai vagy éppen az élelmiszerárstop kivezetése. Utóbbit június végén jelentette be Gulyás Gergely egy kormányinfón, aki egyúttal azt is közölte, hogy a kötelező akciózás mértékét ugyanakkor 15 százalékra emelik. Azt, hogy ez a gyakorlatban pontosan mit jelent, egyelőre nem tudni, de





Lapunk az összes nagy magyarországi üzletláncot megkereste, hogy megtudjuk, milyen változásokkal fog járni az árstop kivezetése, illetve a kötelező akciózás mértékének ezzel egyidejű növelése. A Tesco sajtóosztálya kérdésünkre azt válaszolta, hogy az akciókat központilag szabályozzák majd, és két konkrét példát is említette arra, hogy mi fog változni. Az egyik, hogy a pultos csirkemell ára 1399 forint helyett 1299 forintra csökken majd, a másik pedig, hogy a tojás ára csökkenhet, mert azt épp akkor rögzítették, amikor a szezonális hatások miatt magasabban állt.

A már márciusban is bőszen akciózó SPAR, amely május 31-én háromszáz termék árát rögzítette az akkor érvényes árszinten, azt írta, hogy az eredetileg július 31-ig meghirdetett promóció további két hónapig folytatódik majd, azaz ezeknél szeptember 30-ig marad a korábbi ár. Mint írták, ezen túl is számos akcióval készülnek, ezeket ide kattintva lehet átböngészni. Azt egyébként ezen a honlapon is el lehet már olvasni, hogy mely termékkörökre kell kiterjednie a kötelező akciózásnak, és erről hétfőn a Gazdaságfejlesztési Minisztérium is részletes tájékoztatást tett közzé.




Mint írták, a kormány úgy vezeti ki az élelmiszerárstopot, hogy a kötelező akciózás az érintett termékkörökre is kiterjed, így augusztustól a kötelező akciózás kiegészül a kristálycukorral, a búza finomliszttel, a napraforgó étolajjal, a házi sertéscombbal, a csirkemellel és csirke far-háttal, a 2,8 százalékos UHT tejjel, a tojással, valamint az étkezési burgonyával, kivéve az újburgonyát. A kötelező akciózás ezeknél úgy fog kinézni, hogy heti rendszerességgel legalább két termékfajtában kell valamennyi terméket a beszerzési árhoz viszonyítva minimum 15 százalékkal olcsóbban kínálni, a másik hat termékfajta árai sem lehetnek magasabbak a beszerzési árnál. A kötelező akciózás ezen túl természetesen most is érvényes mindenre, amire eddig.




Szakértők korábban arra számítottak, hogy a csirkemell és a sertéscomb fogyasztói ára átlagban 5-600 forinttal emelkedik majd kilónként, az étolaj ára pedig akár 30-40 százalékkal is megugorhat. Ez az eddigi két válaszból nem látszik, de miután a kormány új árszabályozása a kisboltokra nem vonatkozik, a szegényebb falvakban alighanem tényleg komoly áremelkedést okozhat majd az árstop kivezetése. A kormány egyébként abban bízik, hogy az év végére sikerül egy számjegyűre csökkenteni az inflációt, sőt, Orbán Viktor már arról beszélt a Kossuth Rádióban, hogy lehet, már 2-3 hónappal az év vége előtt sikerül ezt a célt elérni. Júniusban még 20,1 százalék volt az infláció.

5 perce jelentették be: mától életbe lépnek az újabb intézkedések!

Exit mobile version