KIADTÁK A FIGYELMEZTETÉST: KÉT HÉTRE ELEGENDŐ ÉLELMISZER LEGYEN OTTHON!!! INDUL A VÁSÁRLÁSI ROHAM >>>
A legtöbb magyar család körülbelül kétheti élelmiszer-tartalékot igyekezett felhalmozni a koronavírus-járvány miatt, májusban – derül ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) karanténkutatásából, amelyet a szervezet a honlapján tett közzé. Ez egyébként a szakemberek szerint is optimális mennyiségnek tekinthető. A kétheti élelmiszer-tartalékkal, valamint a heti egyszeri bevásárlással számottevően mérsékelhető a személyes kontaktusok száma, s ez a megelőzés egyik legfontosabb eszköze.
A Covid–19-járvány kezdetén hazánkban is jellemző volt a pánikvásárlás, ami a védekezés szempontjából kedvezőtlen tömegjeleneteket eredményezett az üzletekben – olvasható a Nébih közleményében. A hasonló helyzetek elkerülése végett élelmiszer-tartalékolási útmutatót állított össze a Nébih. A kiadvány szakszerű, gyakorlati tanácsokkal látja el a lakosságot, ami nemcsak a különböző veszélyhelyzetekben hasznos, hanem hatékonyan segíti a tudatos otthoni „készletgazdálkodást”, így az élelmiszer-pazarlás csökkentését is. – írja az Index.hu
ÉLELMISZER- TARTALÉKOLÁSIÚTMUTATÓ
Miért érdemes otthon élelmiszerekből tartalékot képezni?Humán járványügyi veszélyhelyzetre vonatkozó szempontok• Felkészülten ér minket, ha esetleg (akár önkéntes, akár hatóság által elrendelt) karanténba kell vonulnunk. • A vásárlások gyakoriságának csökkentésével egyúttal az emberi kontaktusok számát is csökkenteni tudjuk. Ha kevesebben vannak az üzletben, könnyebb betartani a biztonságos távolságot is másoktól. • Megelőzhetők a pánikvásárlás okozta vásárlási hullámok. Bár a hazai élelmiszeripar képes ellátni a magyar lakosságot, a járvány első hulláma rávilágított arra, hogy a kezdeti időszakban jellemző pánikvásárlások ered-ményezhetnek időszakos készlethiányt.Egyéb veszélyhelyzet esetére is ajánlott• Természeti vagy ipari katasztrófák szintén okozhatnak átmeneti készlethiányt. Otthoni élelmiszertartalék lét-rehozása különösen ajánlott azokon a településeken, amelyeket elzárhat a külvilágtól egy havazás vagy árvíz. Veszélyhelyzet esetén természetesen a katasztrófavédelem segítségére is számíthatunk, de ha előre gondolko-dunk, megkönnyíthetjük a munkájukat. Környezetvédelmi szempontok• Az otthoni élelmiszerkészlet tudatos tervezésével csökkenthetjük a háztartásunkban keletkező élelmiszerhul-ladékok mennyiségét.• Ritkább vásárlás esetén csökkentjük az autóval megtett kilométerek számát is.Miért érdemes élelmiszert tartalékolni?• Felkészülés a karanténra• Pánikvásárlási hullámok megelőzése• Vásárlási gyakoriság, ezzel az emberi kontaktusok csökkentése• Természeti katasztrófa miatti el-szigeteltség esetén is hasznos
ÉLELMISZERTARTALÉKOLÁSIÚTMUTATÓ4Mire figyeljünk a tartalékkészletösszeállításánál?•
A speciális étkezési igényű családtagokra külön is gondoljunk, például– cukorbetegség, ételintolerancia, ételallergia– csecsemők, kisgyermekek a családban• Olyan élelmiszereket, alapanyagokat válasszunk, amelyeket kedvelünk, ismerünk, ízükhöz kellemes érzések tár-sulnak, ezzel pszichológiailag is könnyebbé tehetjük az elzárva töltött időszakot. Nem érdemes újdonságokkal kísérletezni, előfordulhat, hogy mégsem ízlik, amiből betáraztunk, így nem fogy el és a szemetesben végzi.• Tegyünk próbát a házhozszállítással is még a karantén előtti időszakban. Teszteljünk több szolgáltatást, így az elzárva töltött időszakban már tudni fogjuk, hogy melyik helyről érdemes rendelni a pékárut vagy éppen a zöldségeket-gyümölcsöket.• Ideális élelmiszerek:– Tartós (minőségmegőrzési idővel rendelkező) élelmiszerek– Előfordulhat, hogy tartós áramkimaradás miatt nem működik a hűtő, nem tudunk melegíteni, vagy esetleg nincs ivóvíz vételi lehetőség. Ezekre az esetekre készülve előnyös, ha a készletünkben van olyan élelmiszer, amely: – nem igényel hűtést,– elkészítéséhez nem szükséges víz hozzáadása,– nem igényel jelentős előkészítést,– akár felmelegítés nélkül is biztonságosan fogyasztható. • Gondoskodjunk a megvásárolt termékek felhasználásához szükséges eszközökről (például konzervnyitó). • Az élelmiszertartalék mellett gondoljunk a legszükségesebb gyógyszerekre is. Ugyancsak hasznos lehet vitaminból és étrendkiegészítőből is betárazni.• A felelős háztáji állattartás és a konyhakert fenntartása növelheti az önellátási szintet, továbbá segítenek a keletkező élelmiszerhulladékok környezetbarát felhasználásában (pl. takarmányozás, komposztálás).• Ha van társállatunk, gondoskodjunk számára is 2 hétre elegendő élelemről.A felelős állattartásról számos hasznos információt és érdekességet olvashat Szabad a gazdi kampányunk honlapján.
TIPP!
MARADÉK NÉLKÜL
Hogyan kezeljük a tartalékkészletet?• Veszélyhelyzet bekövetkeztekor először igyekezzünk elfogyasztani a hűtőben tárolt, gyorsan romló élelmisze-reket – ételmaradékok, felbontott csomagolású, rövid lejáratú (fogyaszthatósági idővel rendelkező) termékek –, mielőtt az élelmiszertartalékokhoz nyúlnánk.• Kövessük nyomon a bekészletezett élelmiszerek fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idejét. Ha közeledik a lejárathoz, használjuk fel és ügyeljünk arra, hogy a következő vásárlásnál pótoljuk. • A felbontott élelmiszereket igyekezzünk a következő étkezésnél előnyben részesíteni, ugyanis a felbontástól kezdve a romlás felgyorsul, még a tartós élelmiszerek esetén is.• Ne feledkezzünk meg róla, hogy a legtöbb tartós élelmiszert (pl. konzervek, tartós tej) felbontás után a hűtőben kell tárolni!Tudta, ha egy minőségmegőrzési idővelrendelkező, vagyis tartós élelmiszert az eredeti csomagolásban, bontatlan állapotban tárolt, akkor az még a lejárat után néhány héttel, hónappal is fogyasztható? Adjon neki esélyt: bontsa ki, és ha a szaga, színe, állaga rendben lévőnek tűnik, bátran fogyassza el!Tudja, hogy mi a különbség a fogyaszthatósági és a minőségmegőrzésiidő között? Ha szeretné megtudni, kattintson ide!
TIPP!
ÉLELMISZERTARTALÉKOLÁSIÚTMUTATÓ6Miből és mennyi kerüljöna tartalékkészletbe?1 felnőtt tápanyagszükséglete 2 hétre figyelembe véve az ajánlott makrótápanyag (fehérje-zsír-szénhidrát) arányokat– 2 kg gabona alapú termékPéldául kenyér, kétszersült, egyéb pékáru, száraztészta, rizs, árpagyöngy, bulgur, kuszkusz.– 2 kg húsfélePéldául fagyasztott tőkehús, felvágott, szalámi, kolbász, húskonzerv, halkonzerv.– 7 liter tej vagy ennek megfelelő mennyiségű tejtermékPéldául tartós (UHT) tej, kemény sajt, joghurt, kefir.– 10 db tojás– 8-10 kg zöldség- és gyümölcsféleJól tárolható friss zöldségek és gyümölcsök, mint például fejes káposzta, zeller, sütőtök, hagyma, burgonya, cékla, alma, valamint száraz hüvelyesek, savanyúságok, konzervek, befőttek.– 0,5 liter étolaj vagy hasonló mennyiségű egyéb zsiradék– 1 csomag vaj, esetleg margarin– 15 dkg olajos magVegyél számba! kampányunk anyagai közt tájékozódhat, hogy melyek azok a zöldségek-gyümölcsök, amelyek hosszabb ideig meg-őrzik minőségüket!
TIPP!
MARADÉK NÉLKÜL7IvóvízA vezetékesvíz-ellátottság és a szolgáltatott ivóvíz mi-nősége világviszonylatban is kiemelkedőnek számít Magyarországon. A veszélyhelyzetbe került lakosság ivóvízzel való ellátása a hatóságok elsődleges feladatai közé tartozik, ezért nem szükséges kétheti mennyiséget tartalékolni (56 liter/fő, amely a közvetlen fogyasztás mellett fedezi az ételek elkészítéséhez és a személyes higiénia fenntartásához elegendő mennyiséget is). Bő-ségesen elegendő fejenként egy vagy két napi ivóvíz készletet betárazni (2×2 liter palackos víz/nap/fő).Már az élelmiszertartalék megtervezésénél gondoljunk arra, hogy az elraktározott áruk előbb-utóbb le fognak járni, ezért igyekezzünk olyan termékeket felhalmozni, amelyeket egyébként is fogyasztunk. Főzéskor, étel-készítéskor pedig érdemes végiggondolni, hogy fel tudunk-e valamit használni azok közül, amelyek már közel vannak a lejárathoz. Érdemes kiválasztanunk néhány egyszerűbb, családunk által kedvelt receptet, hogy azok hozzávalói kerüljenek a bevásárlólistánkra, amikor összeállítjuk a tartalékkészletet.Legalább 5-6 ételt válasszunk ki, így változatosan tudjuk összeállítani a menüt az elszigetelten töltött időszak alatt is. Ételkészítésnél kiemelten ügyeljünk az élelmiszerbiztonságra, hiszen ebben az időszakban különösen fontos egészségünk megóvása. A legfontosabb szabályokról a humán járványügyi helyzetre vonatkozó konyhai higiéniai és élelmiszerbiztonsági útmutatónkban tájékozódhat bővebben.TÁJÉKOZTATÓ62. Tervezzünk előre!A tudatos vásárlás a konyhában, sőt már előtte, a fejünkben elkezdődik. A bevásárlólista a régi idők óta bevált és nagyon hasznos vásárlási kellék! Otthon gondoljuk végig, mit szeretnénk a héten főzni (reggeli, ebéd, vacsora), és kizárólag ezeket, az ezekhez szükséges alapanyagokat vá-sároljuk meg, így tervezhetővé válik az otthoni költségvetés is, ráadásul kevesebb idő telik vásárlással . 2.1. Miért hasznos a bevásárlólista?Akár átnézhetünk néhány szakácskönyvet is, kigyűjthetünk egysze-rű recepteket a mindennapos főzéshez, a hozzávalókat pedig írjuk a listánkhoz. Felkészülve érdemes elindulni, hogy a lehető legkevesebb időt kelljen az üzletekben eltöltenünk, mivel a cél, hogy minimalizáljuk a kontaktust másokkal. Ahol erre lehetőség van, mindenképp használ-juk ki a házhoz rendelés adta kényelmet. 2.2. Hogyan induljunk bevásárolni?• Nézzük át az otthoni készleteinket!• Kérdezzük meg az idős szomszédokat, közelben lakó rokonainkat, tudunk-e helyettük is vásárolni!• Vigyünk részletes bevásárlólistát! A boltban töltött időt csökkent-hetjük, ha csoportosítjuk a beszerzendőket, pl. pékáruk, zöldségek-gyümölcsök, tejtermékek stb.• Készüljünk szatyrokkal, táskákkal, hogy az ételféleségeket elkülönítvetudjuk elpakolni .• Védőfelszerelést is vigyünk magunkkal (kesztyű, maszk, kéz fertőt-lenítő)!2.3. Jó tanácsok a boltban• Amit nem szeretünk, azt most se vegyük meg, még akkor sem, ha éppen nincs, amiért indultunk. A feleslegesen megvásárolt élelmiszer nagy valószínűséggel élelmiszerhulladékként végzi.• A bevásárlás csak a valóban szükséges élelmiszerekre korlátozódjon!• Vásárlás közben viseljünk gumikesztyűt, és csak akkor fogjuk meg az élelmiszereket, ha azokat a kosarunkba is tesszük. A megvásárolt, előre csomagolt élelmiszereket is tisztítsuk meg otthon. • Ha tudunk, vásároljunk nagyobb, felelős és megbízható gyártóktól, akik kiemelten ügyelnek az élelmiszerbiztonsági előírások betartására.2.4. Elkapható-e a COVID-19 fertőzés az élelmiszerek csomagolásáról?Jelenlegi ismereteink szerint ilyen még nem fordult elő, de váladék-kal, ételmaradékkal szennyezett papírcsomagoláson körülbelül egy, a műanyag csomagoláson akár három napig is életben maradhat a korona-vírus. A korábban már ismertetett higiénés szabályok (gyakori kézmosásés fertőtlenítés, az arc érintésének kerülése) a kockázat minimálisra szo-rítható vissza, azaz nem kell tartanunk az élelmiszerek csomagolásától.2.5.Előre csomagolt élelmi-szerek kezelése• A darabos termékekből, húsokból,felvágottakból, pékáruból, zöldségek-ből, gyümölcsökből most jobb előre csomagoltat venni, ezzel kivédhetjük,hogy esetleg szennyezett ételt vi-szünk haza . • Ezt a csomagolást viszont otthon ajánlott a lehető leg gyorsabban el-távo lítani, és helyette saját, tiszta tároló eszközeinkbe átrakni a meg-vásárolt élelmiszert.• A tartós ennivalókat, például a kon-zerveket, ha tehetjük, rakjuk félre, vagyis azokat is tegyük karanténba három napra, ugyanis nagyjábólennyi ideig életképes a vírus a külön-féle felületeken .• Amennyiben erre nincs időnk, min-den előre csomagolt élelmiszert fel-bontás előtt törölgessük át a csoma-golóanyagot nem károsító fertőt le-ní tő szerrel – pl. kétszázalékos hipós oldattal – a termék csomagolását.KONYHAI HIGIÉNIAI ÉS ÉLELMISZERBIZTONSÁGI ÚTMUTATÓ HUMÁN JÁRVÁNYÜGYI VESZÉLYHELYZET IDEJÉN73. Gyümölcsök és zöldségek fogyasztásakor is fő a biztonság!A nem csomagolt élelmiszerek felületén – ilyenek tipikusan a zöldségek és a gyümölcsök – jelenlegi ismereteink szerint alacsony a koronavírus túlélési esélye. Éppen ezért a gyümölcsök és zöldségek tisztítási gyakorlata nem változik a koronavírus miatt. Az alapos lemosás hideg vízzel és a súrolókefe használata a „földes” termékek esetében (mint például burgonya, sárgarépa, gyökér) megfelelőnek tűnik. De mindenképpen ajánlott az elővigyázatosság és az alapvető élelmi-szer-higiéniai szabályok betartása .3.1. Zöldség- és gyümölcsvásárlás• Csomagolatlan zöldségek, gyümölcsök vásárlásakor mindenképpen vegyünk igénybe egyszer használatos kesztyűt, zacskót, fogóeszközt, kerüljük a termékek kézzel való érintését. Ne tapintással, hanem szemrevétele-zéssel válogassunk. • A csomagolatlan gyümölcsöt hazaérkezést követően mossuk meg, majd szárítsuk meg.3.2. A zöldségek és gyümölcsök felhasználása, fogyasztása• Felhasználás vagy fogyasztás előtt a zöldségeket, gyümölcsöket javasolt bőséges folyóvízzel alaposan le mosni, esetleg többször is átöblíteni.• Ecet vagy citromlé vízhez adása elfogadható gyakorlat, ezek az anyagok segítik a hatékonyabb öblítést, de kifejezetten antimikrobiális hatásuk nincs.• Amely gyümölcsök és zöldségek esetében ez lehetséges, a leghatékonyabb tisztítási mód a hámozás. Vásárlás előtt nézzük meg mire van szükségünkBoltba járás helyett rendelhetünk online is élelmiszert vagy akár készételt isCsak olyan élelmiszereket vásároljunk, amit majd el is fogyasztunk?Mennyit vásároljunk?Az ésszerűtlen felhalmozást mindenképpen kerül-jük! Viszont 1-2 hétre való élelmiszert tartsunk ott-hon, így a napi bevásárlást elkerülhetjük ezzel is csökkentve a megfertőződés veszélyét. Érdemes a mélyhűtőt is feltölteni és listát vezetni az eltárolt élelmiszerekről, ami segíthet majd az alapanyagok felhasználásánál. A FIFO elvet köves-sük az élelmiszereknél is. Amit korábban vásárol-tunk, azt fogyasszuk el előbb.
KONYHAI HIGIÉNIAI ÉS ÉLELMISZERBIZTONSÁGI ÚTMUTATÓ HUMÁN JÁRVÁNYÜGYI VESZÉLYHELYZET IDEJÉN1TÁJÉKOZTATÓKonyhai higiéniai és élelmiszer biztonsági útmutató HUMÁN JÁRVÁNYÜGYI VESZÉLYHELYZET IDEJÉN.