Site icon Hitel fórum – családi pénzügyek

Itt vehetsz olcsón epret, már 999ft-tól árulják itt! Az élelmes Magyarok itt veszik meg!

Itt vehetsz olcsón epret, már 999ft-tól árulják itt! Az élelmes Magyarok itt veszik meg!

Bár még nagyon a kezdetén vagyunk az eperszezonnak, többszörös árkülönbség lehet a piacokon kínált eprek között. Még csak nem is kell nagy távolságot megtenni, a piaci árak olyan eltérőek, mintha másik országban vásárolnánk. A budai Fény utcai piacon 3500 és 4500 forint között mérik a magyar termés kilóját az árusok, míg a pesti Bosnyák téren 2600 forintért is találtunk hazait. A görög és a spanyol eper jóval olcsóbb, ebből Budán 2500 forint körül, Pesten már 1500-ért is találtunk.

Szedd magad helyszínek :

Azt javasolják az eperszedésre vállalkozóknak, hogy hétvégén korán érkezzenek a földekre, csak a piros, érett szemeket gyűjtsék, és kocsánnyal együtt szüreteljenek, mert így a hazaúton nem megy tönkre a gyümölcs.

Mint a gyümölcsöknek általában, az epernek sem tesz jót, ha dobáljuk, és érdemes a mélyebb edények helyett lapos dobozokba gyűjteni. A dobozokat érkezéskor méressük le, annyival is kevesebb lesz a végszámla.

2023-ban ezek az eperföldek várják a szüretelőket:

Hol érdemes Szedd magad epreseket keresni?

A főváros közelében lévő Eperföldek




Vidéki eperföldek:



Erdbeerland Kft. által üzemeltetett eperföldek: várhatóan május 20-a körül nyitnak, a pontos dátumról az eperfold.hu honlapon tájékoztatnak. Helyszínek: Budakalász, Pomáz, Solymár. Nyitvatartás: 8-19 óra. Tel: 06-26-368-000.

Eperország Kft. által üzemeltetett ültetvények: nyitás május végén várható. Helyszínek: Vámosszabadi, Mosonmagyaróvár, Rajka. Nyitvatartás: 8-19 óra.

További eperföldek:

Bőven lesz szamóca:

A szamóca fűtött termesztése lassan véget ér, szabadföldön jó virágzással és terméskilátásokkal kezdődik a hazai szamócaszezon, bár a hideg idő okoz némi késést. A hazai termelők szerint az idei termés kiemelten jó minőségű lesz.



A szabadföldi szamóca állományok állapota kifejezetten jó, fagykárok csak elvétve, lokálisan jelentkeztek az idén  – mondta a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az MTI-nek.

Magyarországon az üvegházi és a fűtött termesztés mindössze pár tíz hektárt jelent, a teljes, bőven 800 hektár feletti terület elenyésző hányadát. A szervezet hozzátette, a gázfűtéses létesítmények jó részében idén nem is kezdték meg a termesztést a szokott időben, inkább hideghajtatásra álltak át.


A terméktanács megjegyezte, mivel idén a mediterrán térség „megfázott”, alig van importnyomás. Átmenetileg a spanyol és görög áru is 1900-2200 forintra drágult vissza a héten a korábbi 1200 forint környéki szintről.

Szakértők szerint

A magyar szamóca minősége az idén kifejezetten jó,

még az import mellett is nagy a kereslet, olyannyira, hogy egyértelműen keresleti piac alakult ki. A termelési költségek emelkedése ellenére a hazai termelők tartják a minőséget.

A termelőknek fontos a zamatos gyümölcs

A hazai termesztésben továbbra is a kifejezetten jó ízű Clery, Joly és Asia fajták dominálnak, mivel a magyar szamócaexport volumene marginális (mindössze évi 50-80 tonna), ezért a fajtaválasztásnál nem a hosszú pulton tarthatóság, hanem a zamat a fő szempont.

A sikeres telepítési pályázatok miatt több új szamócaültetvény létesült, viszont ezek elsősorban ipari feldolgozásra termelnek majd. Az innen származó termés nem fogja agyonnyomni a frisspiacot.Jelenleg a piacon most 3000 és 5000ft között van kilója a friss magyar epernek még az import eper 1500ft-ba kerül.

Exit mobile version