Haza zavarta a mentős a 6 éves Olivért és anyukáját. 12 óra múlva már nem élt a kisfiú!!! Megrázó…

Kinevette, sőt le is teremtette a mentős azt az édesanyát, aki 6 éves, haldokló kisfia miatt kért tőle segítséget. Nemtörődömsége tragédiához vezetett.

A 38 éves általános iskolai tanítónő, Georgie Hall biztos volt benne, hogy gyermeke agyhártyagyulladásban szenved. Az a brit mentős, Graham Scott, akit az aggódó anyuka kihívott, azonban csak forgatta a szemeit, és csúnyán elküldte őket, miután megállapította, hogy a kisfiúnak semmi baja sincsen, írja a bors.

Hall állítása szerint a mentős azt is a fejéhez vágta, hogy a kisfiú csak megjátssza a tüneteket, és már így is túl sok időt pazarolt el rá és a túlzottan aggódó anyára.

A hatéves Oliver alig 12 óra múlva elhunyt. Halálát agyhártyagyulladás okozta.

Oliver gyászoló édesapja, Bryan Hall elmondta, hogy gyermekük sohasem volt még annyira beteg, mint akkor. Mivel mindketten kisgyermekekkel foglalkoznak, munkájuk során részt vettek egészségügyi oktatáson, ami kitért az agyhártyagyulladás tüneteire is. Ezért gondolták, hogy az lehet a baj.

A kis Olivernek magas láza volt, és a légzése is szabálytalanná vált, így mentőt hívtak hozzá és kórházba vitették. Az orvosok és a mentősök mégis úgy kezelték a gyermeket, mintha csak megjátszaná, hogy beteg. A szülőket is leszidták, mondván, fogalmuk sem lehet, milyen az agyhártyagyulladás. Azzal is megvádolták őket, hogy csak azért tudják felsorolni az összes jellemző tünetet, mert az interneten olvastak utána a betegségnek, és nem azért, mert a kisfiúnál azok valóban jelentkeztek volna.

Scott a szülők elmondása szerint folyamatosan azt magyarázta a orvosoknak, hogy semmi baja a kis Olivernek. Két orvos is megvizsgálta a gyermeket, majd hazaküldték, hogy teljesen egészséges, talán egy gyöngébb vírus okozhatja a tüneteit.

Másnap hajnalban Oliver annyira rosszul lett, hogy ismét a kórházba vitték. Ekkor már azok az orvosok is megállapították, hogy valóban az agyhártyagyulladás tipikus tüneteit mutatja a kisfiú, akik korábban hazaküldték őt.

Tragikus módon azonban ekkor már nem tudtak rajta segíteni. Oliver 2017. október 24-én az intenzív osztályon életét vesztette.

Az szülők beperelték a suffolki kórházat és a mentősöket is. A tárgyalásra csak most, másfél évvel a tragédia után került sor, ahol azzal védekeztek a vádlottak, hogy akkor sem marad volna életben a gyermek, ha korábban ellátják őt.

A szülők szerint azonban gyermekük meg sem kapta az esélyt arra, hogy túlélje a szörnyű betegséget. Élete utolsó óráiban azzal vádolták, hogy hazudik, és csak kiabáltak vele, ezt pedig sohasem fogják tudni feldolgozni.