Nem lehet jelen Gáspár Laci az Álarcos énekes második évadának következő felvételein, mert a COVID-szűrése során a tesztje pozitív lett.
Gáspár Laci stúdióból való távolléte egyelőre az Álarcos énekes mostani szériájának 3. és 4. adását érinti, az 1. és 2. adásban Laci látható lesz, mivel ezek a felvételek már augusztusban (08.18. és 08.22.) megtörténtek.
Laci jelenleg tünetmentes, otthoni karanténban van – írta közleményében az RTL Klub.
„Alapvetően jól vagyok, egy kis gyengeségen kívül semmi nem utalt arra, hogy elkaptam volna a vírust, csak a tesztelésen derült ki. Jelenleg karanténban várom, hogy a tesztek negatív eredményt mutassanak. Szerencsére kétszintes a házunk, így Niki és Noel a földszinten, míg én az emeleten vagyok elkülönítve. Azt tanácsolom mindenkinek, ha úgy érzi, hogy szükséges, vagy olyan helyen járt, akkor tünetektől függetlenül csináltasson tesztet. Bízom benne, hogy minden jól alakul és hamar túl leszek az egészen” – mondta Gáspár Laci.
Amíg Laci a stúdióban nem lehet jelen, az érintett adásokban „vendég-nyomozók” veszik át a feladatát.
Fontos kiemelni, hogy az elvégzett kontaktkutatás nem vezetett a stáb tagjaihoz, ugyanis Laci az Álarcos énekes második adásának felvétele (08.22.) óta nem érintkezett velük. Ennek ellenére a produkció gyártója azonnali szűrést végeztetett többek között a nyomozókon és a műsorvezetőn, aminek eredménye negatív lett, így a műsor felvétele a gyártó által bevezetett és a már eddig is érvényben lévő szigorú egészségügyi szabályok betartásával megtörténik, amelyek közül a legfontosabbak: a folyamatos fertőtlenítés, a hőmérsékletmérés, szájmaszk viselése, a kötelező távolság betartása.
A produkció és a kollégák mielőbbi gyógyulást kívánnak és visszavárják Gáspár Lacit a nyomozói székébe.