Ezt vezetik be a Facebook helyett: bejelentést tett a Facebook üzemeltetője, jön az új közösségi oldal!

A Facebookot üzemeltető Meta pénteken bejelentette, hogy már dolgozik egy teljesen új közösségimédia-platformon. A külföldi sajtó szerint a lépés célja az lehet, hogy teljesen kiszorítsák a piacról a Twittert.




Péntek reggel először két kisebb portál, a Platformer és a Moneycontrol jelentette be, hogy a Meta egy új közösségimédia-felületen dolgozhat. Azt írták, hogyaz új platform egyelőre a P92 kódnév alatt fut, és a Facebookhoz képest teljesen önálló alkalmazás lesz.





Az Instagrammal viszont össze lesz kötve ez az új oldal, mivel az emberek az instagramos felhasználóikkal is bejelentkezhetnek majd a felületre is. Beszédes az is, hogy a projektet jelenleg az Instagram vezetője, Adam Mosseri felügyeli – írta a Platformer.

A Meta is megerősítette a hírt

Péntek délutánra a CNBC-nek a Meta szóvivője meg is erősítette, hogy valóban dolgoznak egy új platformon.


Egy olyan, egyedülálló és decentralizált közösségi hálózaton gondolkodunk, amelyen szöveges üzeneteket lehetne megosztani. Úgy véljük, hogy létre lehetne hozni egy olyan helyet, ahol az alkotók és a közéleti szereplők időről időre megoszthatnának híreket magukról – fogalmazott.

A fenti leírásból is az következik, hogy az új oldallal a Meta elsősorban a Twitternek próbál konkurenciát csinálni, amely a tengerentúlon most még erősebb a közösségimédia-piacon, mint a cég zászlóshajójának számító Facebook.


Mi fán terem a decentralizált közösségi hálózat?

A CNBC szerint az utóbbi években a tengerentúlon mások is kísérleteztek már a fentihez hasonló decentralizált közösségi oldalakkal. Ilyen volt a Magyarországon kevéssé ismert, de a Twitter utóbbi hónapokban tapasztalt mélyrepüléséből nagyot profitáló Mastodon vagy a Jack Dorsey Twitter-alapító által kifejlesztette Bluesky.

error: Content is protected !!