Verekedés volt a temetésen! Erről nem írtak sehol, mi volt a temetőben! Itt az igazság >>>

Verekedés volt a temetésen! Erről nem írtak sehol, mi volt a temetőben!

Itt az igazság >>>

Sokan a arra gondoltak, hogy simán lement a temetés…de nem!

Magyarokat és romákat is fenyegettek:

A rendőrök védelme alatt kezdtek távozni a helyszínről.

A Székelyhon tudósítója szerint a temetőbe bejutott románok egyike felmászott a dormánfalvi polgármester állíttatta emlékműre, és román zászlót lobogtatott onnan, miközben a hangszórókból szólt a román himnusz.

A 17:45-kor közzétett beszámolók szerint az odasereglett elfoglalták a temetőt, kitépték a betonkeresztek mellé állított mogyorófa kereszteket, ünnepelni kezdtek, a hangfalból ünnepi beszéd hallatszott, amit a magyarok közül néhányan autódudálással próbáltak elnyomni.

Román nacionalisták csoportja betört a katonai temetőbe, kitörték a kapuját, pár százan beözönlöttek, majd ortodox papok egyházi szertartás keretében felszentelték az ötven, illegálisan állított betonkeresztet és az emlékművet. A magyarok az erőszak súlyosbodásakor távoztak a helyszínről.

Egy órán át tartott ki a székelyek élőlánca

az úzvölgyi katonatemető előtt, utána feldühödött román nacionalisták a csendőri ellenállást is megtörve beözönlöttek a temetőbe. Előtte több csendőrt az árokba löktek, majd bentről köveket dobtak a kint egymás mellett, fennhangon imádkozó magyarok felé, derül ki a Székelyhon helyszíni tudósításából. A tudósító azt is hallotta, ahogy a csendőrök erősítést kérnek.

A magyarok délután négyre állták körül a temetőt, ahova Dormánfalva polgármestere több hatóság szerint is törvénytelenül emeltetett emlékművet és ötven betonkeresztet az állítólag oda temetett román katonák emlékére, de egy részüket bizonyíthatóan olyan helyre, ahol az osztrák-magyar hadsereg katonáinak még jelöletlen sírjai vannak.

 

error: Content is protected !!