Bejelentették: Engedélyezni kellene az ötödik koronavírus-oltást!

Meg kell teremteni a lehetőségét a koronavírus elleni ötödik oltás beadására – mondta Rusvai Miklós állatorvos, virológus.

A szakértő az ATV Híradónak nyilatkozva arról beszélt, hogy sokan már felvették mind a négy oltást, amelyet a mostani szabályozások szerint fel lehet venni, és ezért nem oltathatják be magukat ismét – holott a koronavírus még mindig terjed, világszerte és Magyarországon is.




Rusvai Miklós úgy fogalmazott: „Feltétlenül meg kell teremteni a lehetőségét az ötödik oltás beadásának is, hogy azok az emberek, akik rizikócsoportba tartoznak, és elég felelősségteljes magatartást tanúsítottak, tehát már négy oltást kaptak, ők most ősszel megkaphassák az ötödiket. Nagyon fontos lenne ezt minél hamarabb elérni” – hangsúlyozta. Hozzátette: az ötödik oltás azért is fontos lenne, mert

az új variáns ellen már nem védenek olyan jól a korábban kifejlesztett vakcinák.




„Mind a Modernának, mind a Pfizernek már engedélyeztetés alatt áll az omikron-specifikus vakcinája, és remélhetőleg szeptemberben engedélyt is kapnak, hogy alkalmazni lehessen őket” – mondta Rusvai Miklós.

Nemrég Oroszi Beatrix epidemiológus is arról beszélt, hogy szeptemberben elején, még az őszi-téli vírusszezon előtt mindenkinek érdemes lehet beadatnia egy újabb vakcinát, aki a legutolsót már hónapokkal ezelőtt kapta.

error: Content is protected !!