Bejelentette Orbán Viktor, hogy : Mi vár ránk az elhíresült május 3-i tetőzés után >>>
Egy országból bújt elő a járványügyi szakember, miután Orbán Viktor vasárnap atombombaként pontos dátumot dobott be a koronavírus-járvány tetőzésére. A kormányfő egy szóval sem mondta, hogy aznap lesz vége a járványnak, mégis sokan ezt a reményt olvasták ki abból: május 3-ra csúcsra fut a koronavírus-járvány Magyarországon.
A május 3-ára vonatkozó bejelentéssel a miniszterelnök valószínűleg reményt akart kelteni, ugyanakkor alaposan keresztbe vágott a kormányzati kommunikációnak, miszerint hosszú ideig tartó küzdelemre kell felkészülni, amihez az állampolgárok fegyelmezettsége a legfontosabb.
Eddig ezt erősítette az országos tisztifőorvos is, csakhogy Orbán elszólását követően már Müller Cecília ráállt, hogy az előrejelzések szerint május 3-ra várható a járvány tetőzése, sőt azt állította, hogy az operatív törzs is régóta erre készül.
Azt is mondta, ez a csúcspont azt jelenti, hogy:
onnantól nem növekszik tovább a betegek száma, azaz napról napra ugyanannyi, később kevesebb új megbetegedést regisztrálnak majd.
Csakhogy a megelőző hetekben Müller Cecília folyamatosan arról beszélt: a tömeges megbetegedések küszöbén vagyunk.
Ráadásul miközben a nyilvánosság eddig a járványgörbe laposításáról, a kormányzati intézkedések hatékonyságáról, a fertőzés terjedésének lassításáról hallhatott, az máig sem ismert: valójában mekkora esetszám esetén tekinti tömegesnek a járványt a kormány, így az sem világos, mennyi beteg napi fogadására készülnek az Orbán által említett csúcson, azaz az úgynevezett „plató” szakaszban?
Idevágó kérdésünkre – ahogyan számos egyébre – az operatív törzs rendre nem válaszol, így az ellentmondásos kommunikációból egyre nehezebben követhető, hogyan készül, mivel számol a kormány – egy persze természeténél fogva bizonytalan járványhelyzetben. Mit tudunk?
1. Gulyás Gergely március 26-án azt mondta:
Sok bizonytalansági tényezővel kell számolni, ezért betonbiztos előrejelzés nincs, azonban azt tudjuk mondani, hogy a matematikusok és a virológusok úgy prognosztizálják, hogy júniusban tetőzhet az országban a járvány.
2. Aztán Gulyás Gergely április 16-án úgy fogalmazott az idevágó kérdésre:
Továbbra is azt tudjuk mondani, hogy a járványhelyzet valószínűleg még nem hetekig, hanem hónapokig tart majd. Azt is látjuk, hogy ott, ahol az intézkedések hatására a megbetegedésszám csökken, ott is a különböző grafikonokon ilyen farkasfogszerűen tér vissza újra és újra a vírusfertőzés. Tehát szerintem arra kell felkészülni, hogy a védekezés még hónapokig fog tartani, és az is könnyen lehet, hogy egy olyan időszak után, amikor nagymértékben csökken a megbetegedések száma, újra és újra, reményeink szerint már kisebb mértékben, de még növekedni fog. Tehát a tetőzésre vonatkozó akkori prognózis ma sem tűnik alapvetően tévesnek, sikerült a görbét laposítani, sikerült a fertőzések terjedését lassítani, ezáltal viszont a csúcspont is később lesz. Természetesen mindnyájan annak örülnénk, ha ez a prognózis is téves lenne, és már májusban sor kerülne a tetőzésre.
3. Ezt már némileg összezavarta, hogy a Semmelweis Egyetem rektora, a kormány járványügyi szakértője, Merkely Béla április 18-án arról beszélt egy interjúban:
Vezetek egy klinikai járványelemző munkacsoportot, minden adatot megkapunk Magyarországról és külföldről. Az adatok azt mutatják, hogy az itthoni intézkedéseknek és a lakosság fegyelmezettségének köszönhetően szép lassan a „plató” fázisba érkezünk. (…) Ha egy járványt elengedünk, akkor az eljut egy csúcsig, amikor a legtöbb beteg megfertőződik, majd szép lassan visszahúzódik, és nyugvó fázisba kerül. Abban az esetben, ha speciális intézkedésekkel, felvilágosítással, távolságtartással, kézhigiénével, intenzív intervencióval, magyarul az emberek mindennapi életének a megváltoztatásával beavatkozunk a folyamatba, határozottan levághatjuk ezt a csúcspontot. Ilyenkor juthatunk el a „plató” fázisba, ami – ha már csúcsokról beszélünk – egy fennsík a mi görbénken. Az esetünkben ez azt jelenti, hogy a halálesetek és a fertőzések száma várhatóan már nem fog drasztikusan emelkedni, ráadásul minden légúti betegséget okozó járvány a nyár közeledtével engedni szokott a szorításából, tehát a most tudományosan rendelkezésre álló adatok alapján valóban optimista vagyok: ha nem is olyan, mint máskor, de azért lesz nyarunk.
4. A reménykeltő nyilatkozatot spékelte meg Orbán Viktor április 19-én, amikor kijelentette:
Én azt mondom, hogy május 3-ára, amikorra a szakemberek azt mondták, hogy a csúcs felfut, addigra az ötezres lélegeztetőgép-szám meglesz. Az már nagyjából biztonságos, ez fel fog menni nyolcezerre, és a nyolcezernél akármi történhet, az háború idején is elég, akkora mennyiség. És akkor azt lehet mondani, hogy mindenki nyugodtan aludhat, mert nem lesz olyan ember, aki ezt a vírust elkapta, fullad, és nem tudjuk a kórházban gépre tenni. Nem lesz egy olyan ember sem, mindenkinek lesz helye.
5. Müller Cecília április 20-án, tehát másnap erre kontrázott rá azzal, hogy
korábbi becslések és számítások alapján hangzik el és ismerjük ezt a bizonyos május 3-i dátumot, amikorra becsüljük azt, hogy a csúcsra fut ez a járvány. Ez azt jelenti, hogy a megbetegedéseknek a száma a továbbiakban már nem növekszik, hanem egyfajta plató keletkezik. Ez azt jelenti, hogy több napig ugyanannyi megbetegedésszámot, illetve pozitivitást regisztrálunk, mint a korábbi időben. De ennek is egy bizonyos ideig el kell tartania, hiszen járványügyi elemzésnél egy-két napos számadat nem képezheti alapját semmiféle intézkedésnek. Azt nem tudjuk megmondani, hogy ez a várt plató körülbelül meddig tart, de a számítások most erre ösztönöznek minket. Ez egy korábban ismert dátum, hiszen erre tervezünk, terveztünk korábban és az egészségügyi ellátórendszer is erre készül fel.
6. Ezután jött Szlávik János április 20-án, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője ugyanis az állami televízió műsorában arról beszélt, hogy szerinte
a koronavírus-járvány május 3-ára várt csúcsa „egy darabig el fog húzódni, nagyon sok beteg lesz még májusban”, ugyanakkor reméli, hogy „a járvány júniusra kifut”.
A zavart pedig fokozhatja, hogy Müller Cecília valóban bő egy hónapja, szinte minden tájékoztatóján elmondta:
Lassan átlépünk a tömeges megbetegedések időszakába.
Ráadásul a tisztifőorvos néhány órával Orbán videójának megjelenése és a május 3-i járványcsúcs közbeszédbe égése előtt még szintén erről beszélt. Arra a vasárnapi tájékoztatón Müller Cecília nem válaszolt, mi a választóvonal a csoportos és a tömeges megbetegedések között. A tisztifőorvos annyit mondott,
NINCS ERRE SZÁM, NEM FOG SOSE SZÁMOT MONDANI, MERT NEM AZ ABSZOLÚT SZÁM A LÉNYEG, NEM KIZÁRÓLAG EZ JELLEMZI AZ ÁLLAPOTOT.
Mint mondta, amíg a közösségi terjedés lehetősége adott, addig jellemzően kisebb csoportokban fordul elő és terjed a megbetegedés, amikor tömeges megbetegedésről beszélünk, akkor viszont már nem határolható el a megbetegedés helye. Sem intézményben, sem földrajzilag, és nagy méreteket is ölt. Akkor még Müller úgy gondolta, hogy
a jelenlegi intézkedések elegendőek a helyzet kordában tartására, és mindenki mindent megtesz azért, hogy ez így is maradjon.
Mindezt a magyarországi vírusterjedés hivatalos adatai is igazolják, a jelenlegi, igazolt betegszámok ugyanis egy influenzavírus esetén még az országos járvány kihirdetését sem tennék indokolttá. Az Index idevágó cikkében az esetszámok alatti grafikonokon az is látható, hogyan alakulnak ezek a számok az időben előrehaladva, növekvő vagy csökkenő trendet mutatnak-e, illetve hogyan viszonyul egymáshoz a betegek, gyógyultak és halálos áldozatok száma. Az látható, hogy az elmúlt 10-11 napban fokozatosan, szinte naponta azonos mértékben emelkedtek az értékek.