Ha 1964 és 1984 között született akkor elkezdhet komolyan aggódni! Fontos, olvasd el!
Ha 1964-1984 között születtél, akkor izgulhatsz!
Ha nem gondoskodunk magunkról akkor nem lesz nyugdíjunk: A 30-50 éves korosztály jellemzően még aktív, dolgozik, de kevéssé gondol a jövőjére. A szülei is általában élnek még, nyugdíjas éveikben vannak most és átlagosan kb. 90-110 ezer forint nyugdíjból próbálnak megélni. Ez a jelenlegi helyzet.
A média mindeközben azzal riogat minket, hogy mikor mi nyugdíjasak leszünk, akkor már nyugdíj sem lesz, vagy annyira alacsony összegű lesz a nyugdíj, hogy az nem fedezi majd a megélhetéseinket. Nem véletlen, hogy bevezették Magyarországon a szülőtartás jogi fogalmát. (A szülők igényt tarthatnak arra, hogy ha kevés – az ellátásukat nem fedező mértékű – a nyugdíjas járadékuk, akkor a gyereket pereljék annak kiegészítésére.)
EZ IS ÉRDEKELHET :
Rossz hír érkezett 55 év felettieknek! Erre senki nem gondolt ELOLVASOM A CIKKET >>>
Kinek higgyünk?
Mi a matematikában hiszünk. Ezért a SzámoldKi.hu portál szakértő csapatának segítségével elkészítettünk az Ön számára néhány olyan egyszerű kalkulátort, amely rávilágíthat erre a problémakörre. Ön csak számol, és a következtetések levonását is Önre bízzuk.