2 VADONATÚJ TÁMOGATÁS JÖN >> 65 EZER FORINTOT FOG JELENTENI! JANUÁR 1-TŐL IGÉNYELHETŐ…

2 VADONATÚJ TÁMOGATÁS JÖN >> 65 EZER FORINTOT FOG JELENTENI! JANUÁR 1-TŐL IGÉNYELHETŐ…

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón közölte: a visszatérítés 25 ezer forintos értékhatárig jár, és akkor is igényelhető, ha valaki a KRESZ vizsga után nem megy rögtön a gyakorlati oktatásra.

A megtérítés sok fiatalnak komoly segítséget jelenthet, mivel ők még gyakran nem rendelkeznek saját bevétellel. Emellett, ha többen szereznek jogosítványt, az növelheti a mobilitást, ami hasznos lehet a munkaerőpiacnak – hangsúlyozta a miniszter. Kérdésre válaszolva elmondta, 2016-ban majdnem 50 ezer 20 évesnél fiatalabb kísérelt meg KRESZ vizsgát tenni.

Novák Katalin hangsúlyozta, hogy a B kategóriás jogosítványhoz szükséges KRESZ-tanfolyam díja általában 15-25 ezer forint, a vizsga díja pedig 4600 forint, így a visszatérítés fedezheti ezeket a költségeket. Hozzátette, hogy a visszafizetést akkor igényelhetik a fiatalok, ha vizsga napján még nem töltötték be a 20. életévüket.

Az utólagos visszatérítést elektronikusan is lehet majd igényelni, az ezzel kapcsolatos teendőket a Magyar Államkincsár intézi majd, további információkat pedig az Új Nemzedék Központ közösségi tereiben lehet kérni – ismertette Novák Katalin.

Az államtitkár szólt arról is, korábban már bejelentették, a kormány megtéríti az újabb nyelvvizsga díját a 35 év alatti fiataloknak január elsejétől. A legfeljebb 34 500 forintos támogatás a külföldön élő magyarokra vagy magyar igazolvánnyal rendelkezőkre is vonatkozik, amennyiben Magyarországon vizsgáznak vagy honosítják a nyelvvizsgájukat – emelte ki Novák Katalin.

Balog Zoltán a fiataloknak járó kedvezményekkel kapcsolatban megemlítette, hogy diákcsoportok díjmentes vasúti utazással látogathatják az országos múzeumokat, valamint egyes nemzeti emlékhelyeket és műemlékeket. A kormány legutóbbi döntése értelmében újabb 45 helyszínnel bővült a lista, így országszerte már csaknem száz helyszínre juthatnak el a diákok ingyenesen – emelte ki a miniszter. – Forrás : hirado.hu

error: Content is protected !!