1 perce jelentették be: Tanév rendje 2023/24!

Tanév rendje 2023/24

1 perce jelentették be: Tanév rendje 2023/24!

Két hét múlva kezdődik a suli, de még mindig nem hivatalos a 2023/24-es tanév rendje: Maruzsa szerint még mindig tárgyalnak:

Noha még csak társadalmi vitára bocsátott rendelettervezetből tudható, hogy hogyan alakul a két hét múlva kezdődő 2023/24-es tanév rendje, annyi már kiderült, hogy a tavalyihoz képest egy héttel hosszabb lesz.

A tanév hivatalos rendjének ismerete nélkül az intézmények sem tudnak felkészülni megfelelően – fogalmazott általánosságban a megjelent dokumentumról Gosztonyi Gábor a Pedagógusok Szakszervezete alelnöke. Több szakmai és civil szervezethez hasonlóan a PSZ is megfogalmazta a maga álláspontját és észrevételeit, ám ha minden marad úgy, ahogy a tervezetben a Belügyminisztérium hivatalnokai leírták, akkor a pedagógusok szempontjából megterhelő tanév vár diákra és tanárra egyaránt.




A tervezet szerint a diákoknak 2023. szeptember 1-jén, vagyis pénteken kell majd először iskolába menniük, ezzel együtt pedig megvannak a tervezett tanítási szünetek időpontjai is.

  • Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2023. október 27. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2023. november 6. (hétfő) lesz.
  • A téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2023. december 20. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2024. január 8. (hétfő).
  • A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2024. március 28. (csütörtök), a szünet utáni első tanítási nap 2024. április 8. (hétfő).

A kormány tehát a következő tanévre is hosszabb téli szünetre készül és a megszokottnál tovább tarthat majd a tavaszi szünet is, ezzel együtt viszont a tanév is egy héttel hosszabbodhat: az utolsó tanítási nap várhatóan 2024. június 21., péntek lesz, az első félév pedig 2024. január 19-én ér majd véget.

A tervezetben a jövő évi tavaszi érettségi vizsgák és a középiskolai felvételi várható időpontjai is szerepelnek. A nyolcadikosok a központi írásbeli vizsgát várhatóan január 20-án, szombaton írják majd, a pótvizsgák pedig január 30-án lehetnek, míg az írásbeli érettségik 2024. május 3-án kezdődnének, a szóbelikre pedig 2024. június 17-28. között kerülne sor.




A középiskolába készülő diákok várhatón május 2-án kapják majd meg a felvételi értesítéseket, a beiratkozások pedig 2024. június 24-26. között lesznek.

Az iskolai év egyhetes meghosszabbítása több apró, de fontos problémát is felvet Gosztonyi Gábor szerint:

    • az iskolaépületek többsége, – mivel nem légkondicionáltak – alkalmatlan arra, hogy a nyári nagy melegben tanítani lehessen bennük. Erre a Belügyminisztérium úgy reagált, hogy a hazánkkal azonos klimatikus fekvésű Szlovákiában is június 30-ig tart a tanítás, és ez ott sem okoz gondokat.
    • A középiskolai tanárok számára még tovább tolódik a tanév, mivel a meghosszabbítással a középszintű szóbeli érettségik eltarthatnak akár július első hetéig.
    • Aggályos, hogy vannak olyan szülők, akik január első hetében nem tudnak szabadságot kivenni, pedig otthon kellene maradniuk a gyerekeikkel, vagy meg kellene oldaniuk az elhelyezésüket. Az igénybevehető iskolai ügyelet fenntartása pedig áthúzza a energiatakarékossági meggondolásokat.
    • A szeptember 1-jei tanévkezdéssel a döntéshozók nem vették figyelembe a kollégisták szempontjait. Ők szeptember 1-jén, pénteken megérkeznek az iskolakezdésre, majd csak két nap múlva költözhetnek be a kollégiumba, mert péntektől vasárnapig még biztosan nem lehetnek ott. A szeptember 4-i tanévkezdéssel ez megoldódna s ezt a plusz napot december 20. helyett 21-én kezdődő téli szünettel lehetne pótolni.




Fontos: ez egyelőre nem hivatalos a tanév rendje, hanem csak tervezet, ezért könnyen előfordulhat, hogy bizonyos időpontokat módosítanak majd, mivel az egyébként július 27-én kijött tervezetet augusztus 4-ig véleményezni is lehetett.

A zökkenőmentes tanévkezdés előtt a másik aggasztó jelenség a pályaelhagyó tanárok számának lassú növekedése. Eddig a szakszervezetek adatai szerint 4700-an jelezték ilyen szándékukat és nagyjából 2000-n vannak azok, akik ezt meg is tették.

Maruzsa: még mindig tárgyalnak a tanév rendjéről

Maruzsa Zoltán szerint várhatóan akkor fogják kihirdeni az időpontokat a rendeletben, de egyébként szerinte az iskolákban augusztus 20-áig egyébként sem történik sok minden.

A köznevelési államtitkár a Népszavának adott interjújában azt mondta, hogy a tanév rendjéről szóló jogszabály általában jóval korábban megjelenik, de idén július 15-én hatályba lépett a pedagógus életpálya törvény, ami a tanév rendjének szabályait is módosította.




„Ugyanakkor a későbbi kihirdetés nem okoz gondot. A tanítás szeptember 1-én mindenképpen elkezdődik, az, hogy a téli vagy a tavaszi szünet meddig tart, nem jelent problémát tanévkezdéskor” – mondta Maruzsa.

Arra a kérdésre, hogy miért van szükség hosszabb téli és tavaszi szünetre és rövidebb nyárira, Maruzsa azt mondta, hogy a törvény korábban a szeptember 1-i kezdő tanítási napot és a június 15-i zárást is rögzítette, és előírta a 180 tanítási napot, ami többször fura megoldásokat eredményezett, például megesett, hogy januárban két-három napos héttel kellett kezdeni.

Maruzsa szerint a 2022-es, energetikai okokból megtoldott téli szünetnek nagyon jó volt a fogadtatása, „jövőre a tavaszi szünet is egy teljes hétig tartana, szerintem ennek is többen örülni fognak.” A tanév egy héttel tovább tart majd, június 21-ig, és bár vannak olyan vélemények, hogy nyáron, a nagy melegben már nem lehet tanítani, de szerinte „szempontból ez a pár nap nem okozhat jelentős változást vagy kellemetlenséget. Szlovákiában például június 30-áig tart a tanév, a külső hőmérséklet szinte ugyanolyan Pozsonyban, mint Győrben, az iskolák klímaberendezésekkel való ellátottsága is hasonló.”


Szeptemberben újra demonstráció lesz, lehet mégse lesz sima zökkenőmentes a tanév kezdés idén?

Nem csitul a pedagógus státusztörvénnyel kapcsolatos elégedetlenség. Országos Közös Akarat (OKA) néven társadalmi összefogást hoz létre az Egységes Diákfront (EDF), a Civil Bázis és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Szeptember 1-jén a parlament előtt országos tanévnyitót, szeptember 15-én pedig nagyszabású demonstrációt terveznek.

error: Content is protected !!