1 perce érkezett! Bejelentették mikor lesz nyugdíjemelés! Itt a dátum:

1 perce érkezett! Bejelentették mikor lesz nyugdíjemelés! Itt a dátum:

Válasz érkezett a kormánytól a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (Nyuszet) elnökének nyílt levelére. A levélben Juhász László azt írta, a magas infláció miatt a nyugdíjasok elszegényedése gyorsul, ezért egyeztetést kért Orbán Viktortól annak érdekében, hogy elérjék: augusztustól 3 százalékkal emeljék a nyugdíjakat januárig visszamenőleg, illetve alakítsák át az ellátások növelésének éves rendszerét. Novemberben 1,5-3 százalék körüli korrekció a szakember szerint várható, de a külön kért emelés nem lesz idén.



A választ Varga Mihály írta: eszerint az ellátások értékállóságának megőrzésére érdekében nem indokolt egyeztetni az emelés módszeréről.A kormány joga eldönteni, hogy november előtt kiegészíti-e nyugdíjakat, az emelés módszerének pontosítására tett javaslat pedig nem indokolt – szól a válasz.A Népszava cikke szerint Varga azt írta még, hogy a nyugdíjakat a korábbi éveknél magasabb mértékben – tavaly 14, idén pedig 15 százalékkal – emelte a kormány. Ha az évközi adatok alapján a becsültnél magasabb lesz az éves infláció, a törvény szerint novemberben lesz nyugdíjkorrekció. De azon dolgoznak egyébként – ahogy azt a kormányzati oldalról folyamatosan hallani lehet –, hogy év végére egy számjegyű legyen az infláció.


Juhász szerint a gond az, hogy a törvény novemberi korrekciót ír elő becsült adatok alapján, de nincs következménye, ha a becslés nem jó. Ráadásul a nyugdíjasszervezeteket tömörítő tanács elnöke szerint a novemberi emelés nem tudja megvédeni a nyugdíjasokat az infláció évközbeni hatásaitól. Amint fogalmazott, az év végi kiegészítésből májusban nem lehet kiflit, tejet venni.

Juhász szerint az sem igaz, hogy az év végi nyugdíjkorrekcióval megőrizhető az ellátások értéke, mivel tavaly 14 százalékos emelés volt a becslések alapján, az infláció meg 15,2 százalékos lett. Tavalyelőtt is elmaradt az emelés az inflációtól, é a nyugdíjasok a különbözetet nem kapták meg. A megoldás szerinte az, hogy a kormányzat adjon garanciát arra, hogy a nyugdíjasok megkapják a becslés és a valós infláció közötti különbözetet is, ha az adatot alábecsülték, azaz a nyugdíjemelés mértéke ne lehessen kisebb, mint az adott évi infláció.


Farkas András nyugdíjszakértő szerint még akár az is esélyes lehet, hogy elmarad a novemberi emelés, bár úgy véli, a kormány ezt talán nem meri meglépni.

Azt mondta, a novemberi kiegészítő nyugdíjemelés akkor nem marad el, ha a a szeptemberi előrejelzés azt mondja, hogy január-augusztus hónapok alapján 15 százalék feletti lesz az éves infláció. A kormányzat viszont folyamatosan gyorsuló ütemben csökkenő inflációról kommunikál, ami arra is utalhat, hogy ha szeptemberben ez a szám 15 százalékot mutatna, elmaradna a novemberi nyugdíjemelés. Ennek komoly politikai kockázata lenne, ezért vélhetően 1,5, legfeljebb 3 százalékos kiegészítő nyugdíjemelésről dönthetnek majd.


Másfél százalékos emeléssel 211.120 forintra nőne novemberben az átlagos nyugdíj, és novemberben így 31.200 forintot kapnának a nyugdíjasok a januárig visszamenő emelés miatt. 3 százalékos emelés esetén – ami havi 6.240 forintot jelent – 214.240 forintra nőne az átlagnyugdíj, és novemberben átlagosan plusz 62.400 forintot kapnának az ellátottak.

error: Content is protected !!