Kedvezményes lakás áfa 2019

Kedvezményes lakás áfa 2019 – Több millió forinttal is drágíthatja az új lakásokat, és emellett  megakaszthatja az elöregedett  lakóingatlan-állomány megújításának folyamatát, hogy 2020-tól megszűnik az új lakások kedvezményes áfakulcsa – írta szombati lapszámában a Népszava ingatlanpiaci szakértők véleménye alapján írja a 24óra.

Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője arra figyelmeztetett, hogy

ha egy most induló projekt nem készül el 2019 végéig, akkor a vételár átadáskor fizetendő részét már 27 százalékos áfával számlázzák ki a vevőnek.

A szakember szerint ennek elkerülésére egyik lehetőség lehet, hogy a szokásos 20 százaléknál magasabb összeget fizet be a vevő előlegként, mert azt 2019 végéig csak 5 százalékos áfa terheli.

Emellett érdemes alaposan elolvasni a beruházóval kötött szerződést, hogy az abban szereplő vételár bruttó vagy nettó összeg, tanácsolja a szakember. Ha bruttó árban állapodtak meg, akkor az áfaváltozás nem érinti a szerződőket.

A kedvezményes áfa lendületet adott a nagyon korszerűtlen és elöregedett hazai lakóingatlan-állomány megújításának, de ez a folyamat megtörhet

– vélekedett Benedikt Károly, a Duna House pr és elemzési vezetője. Az árdrágulás csökkentheti a keresletet, amihez a hitelkamatok emelkedése is hozzájárulhat.

Petz Raymund, a GKI Gazdaságkutató Zrt. ügyvezető igazgatója szerint az áremelkedés és a később épülő lakásszám is függ attól, hogy az ingatlanfejlesztők a magasabb áfa miatt hajlandók-e lefaragni az árrésükből, vagy az áfanövekedés minél nagyobb részét ráterhelik a vevőkre.

 

Be the first to comment on "Kedvezményes lakás áfa 2019"

Leave a comment

error: Content is protected !!