Szívfacsaró! Szörnyen megrázó vallomást tett Vajna Timi a közös babáról – ezt senki sem sejthette mostanáig….annyira sajnáljuk…

Szívfacsaró! Szörnyen megrázó vallomást tett Vajna Timi a közös babáról – ezt senki sem sejthette mostanáig….annyira sajnáljuk…

Vajna Tímea nem sokkal a férje halála előtt adott egy interjút Los Angelesben, amelyben őszintén beszélt arról, hogy idén születhetett volna közös gyermekük. Ám, mint tudjuk, a sors közbeszólt, pár héttel később ugyanos Andy Vajna elhunyt.

Az özvegy még a férje halála előtt beszélgetett a gyerekvállalásról John Hasulyóval, akinek azt is elmondta, szerinte milyen anya lenne.

„Harminchat éves elmúltam, vagyis igencsak benne vagyok már a korban ahhoz, hogy gyereket szüljek. De furcsa mód soha nem éreztem azt, hogy most van itt az ideje. Andy nagyon szeretne már évek óta gyereket, én pedig örömet akarok neki szerezni azzal, hogy szülök neki egy kisbabát. Tudom, hogy ez mennyire fontos neki, pláne azok után, hogy korábban már elveszítette a fiát.

De akárhányszor szóba hozta eddig, mindig azt mondtam, még egy év, még egy év… 2019-ben viszont komolyan elgondolkodnék rajta. Szerintem jó anya lennék. Ezt nem csak abból gondolom, ahogy az állatokkal bánok, hanem abból is, hogy amikor elmegyünk valakihez vendégségbe, a gyerekek imádnak engem” – idézte Tímea szavait

 

error: Content is protected !!