VADIÚJ INGYENESSÉG!! EZ OKTÓBER 15-től MINDENKINEK INGYENES lesz!! >>>
Szentkirályi Alexandra elmondta: a védekezés másik fontos eleme az influenza elleni védőoltás, amelyet nem csak a 65 év felettiek és a krónikus betegek, hanem mindenki ingyen megkaphat.
Körülbelül 40 ezer egészségügyben dolgozó és 9 ezer szociális területen dolgozó már megkapta az oltást, várhatóan a hónap közepétől pedig mindenki igényelheti a háziorvosoknál – tette hozzá.
A kormányszóvivő azt is elmondta, hogy szerdán a kormány tárgyalta a Magyar Orvosi Kamara béremelési javaslatát. Ezt tárgyalási alapnak tekinti a kormány, de végleges döntés még nem született-írja a life.hu
A járvány második hulláma zajlik Magyarországon. A kormány célja, hogy az ország működőképességét megtartsuk, és ne hagyjuk, hogy a vírus megbénítsa a mindennapokat. A kormány ezért egy hónappal meghosszabbította a járvány miatti határellenőrzést és továbbra is kérjük az általános szabályok betartását.
Kötelező a maszk használata az üzletek és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, színházakban, a bevásárló központok területén, az egészségügyi és szociális intézményekben, valamint ügyfélfogadási irodákban is. 23 óra után a vendéglátóhelyeket és szórakozóhelyeket be kell zárni.
A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet. Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be. Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát.
Kiemelten fontos az idősek és krónikus betegek védelme. Az időseket is kérjük, hogy fokozottan figyeljenek magukra és az általános óvintézkedések betartására. A kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalom van érvényben. Az idősotthonok fenntartóinak pedig mindent meg kell tenni a fertőzések elkerüléséért.
Az iskolákban és óvodákban kötelező a testhőmérséklet-mérés annak érdekében, hogy kiszűrjék a lázas gyermekeket és pedagógusokat, és ezzel is védjük az óvodák és iskolák zavartalan működését. Az Operatív Törzs jelenleg 33 óvodában és 6 iskolában rendelt el rendkívüli szünetet, 121 osztálynál és 5 teljes iskolánál pedig digitális munkarendet a koronavírus-megbetegedések miatt.