Rendkívüli tanítási rendet vezetnek be ezekben a tanintézményekben:

HOLNAP REGGEL ITT VÁLTOZÁS LESZ:

Sok diák hiába megy reggel iskolába, erre kérik a tanárok a szülőket:

„Mivel látható, hogy a kormány erőre erőszakkal válaszol, viszont továbbra is csak az erőből ért, azt javasoljuk, hogy kollégáink szervezzenek a munkahelyeken hétfőtől olyan sztrájkokat, amelyek kihasználják a törvény kiskapuit” – közölte szombaton a PDSZ és a PSZ.


A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) tiltakozik a sztrájkjogért polgári engedetlenséget vállaló pedagógusokat ért kormányzati fenyegetés ellen – így reagáltak az érdekvédők arra a pénteki hírre.

Mint ismert, a Tanítanék Mozgalom szeptember 1-jétől kezdve gördülő polgári engedetlenségi akciót hirdetett, melyhez önkéntes alapon számos intézmény pedagógusa csatlakozott.

A tiltakozásban részt vevő tanárok szeptember 9-én a tankerülettől levelet kaptak, melyben lényegében kijelentették, hogy az érintett pedagógusok a munkavégzés alól felmenthetők.

Mivel látható, hogy a kormány erőre erőszakkal válaszol, viszont továbbra is csak az erőből ért, azt javasoljuk, hogy kollégáink szervezzenek a munkahelyeken hétfőtől olyan sztrájkokat, amelyek kihasználják a törvény kiskapuit!– írta a PSZ és a PDSZ.

Az érdekvédők hétfőtől a következőket javasolják:


    • „Kérjük meg a szülőket, hogy a munkabeszüntetést úgy segítsék, hogy ez idő alatt ne küldjék be a gyermekeiket az intézménybe, mert ekkor felügyelni és tanítani sem kell – így kihúzzuk a sztrájk alatti, még elégséges szolgáltatás előírásának »méregfogát«;
    • a törvény alapján összevont felügyelet tartható;
    • a sztrájk alatt megtartandó tanítási órákat más napokra át lehet helyezni;
    • ügyeljünk arra, hogy a tervezett sztrájkot minél előbb jelentsük be az intézményvezetőnek, mert a bejelentéstől számított öt nap múlva lehet belekezdeni a munkabeszüntetésbe.”
    • ahol leállnak, vagy átállnak online-ra ott értesítik a szülőket és a diákokat is



error: Content is protected !!