Szívszorító: Rákot diagnosztizáltak a fiatal énekesnőnél, megtámadta a halálos betegség!!!

Szívszorító: Rákot diagnosztizáltak a fiatal énekesnőnél, megtámadta a halálos betegség!!!

A mindössze 22 éves énekesnőnek meg kell küzdenie a halálos kórral, amit októberben diagnosztizáltak.

Teljes nevén Renaida Kebyera Braun svéd énekesnő 1997. augusztus 14-én látta meg a napvilágot. Először 2016-ban mutatta meg varázslatos hangját a svéd Idol című műsorban, amelyben egészen a hatodik helyig küzdötte fel magát. Ezután indult be az énekesi karriere, fesztiválokon és musicalekben is fellépet.

Renaida az Instagram-oldalán jelentette be, hogy 2019 októberében orvosai rosszindulatú rákos daganatot találtak a nyakában. Ez a hír bárkit borzasztóan lesújtott volna, ám ő reményekkel telve ígérte meg a rajongóinak, hogy legyőzi a gyilkos kórt.

„Soha nem gondoltam, hogy 22 évesen azt írom, rákos lettem, de ez van. Ez nagyon nehéz számomra, de átkozottul jól meg fogom csinálom. Most már tudod – félj tőlem” – írta Instagram-oldalán megosztott videójához, utalva arra, hogy esélyt sem fog adni a betegségnek, hogy veszélyeztesse életét vagy karrierjét.

Két nappal ezelőtt, csütörtök éjszaka, újabb poszttal jelentkezett az énekesnő, melyben arról tájékoztatja rajongóit, hogy rövid ideig nem lesz elérhető, ugyanis meg fogják műteni. Az Instagram-oldalára feltöltött fotók, illetve a bejegyzése alapján úgy tűnik, reménnyel telve vetette alá magát az azonnali beavatkozásnak.

„Egy rosszindulatú rákos daganatom van, amit ma fognak megműteni. Remélem, hogy minden a lehető legjobban fog alakulni és nem lesz szükségem kemoterápiára… Még egyszer köszönöm, a támogatásotokat, nagyon köszönöm, ezerszer erősebbé tettetek” – írta a megosztott kórházi képek alá a fiatal Renaida.

Utolsó bejegyzésében nem csak rajongói nyújtottak számára támogatást és biztosították szeretetükről, de számos énekes és művész társa is, mint például John Lundvik, Jessica Andersson, Hanna Ferm, Oscar Zia, Sabina Ddumba és Mariette Hansson is írt neki.

error: Content is protected !!