1,2,3,4 GYERMEKESEK százezrei kapnak nagy összeget Október folyamán!!!! A legtöbben közel 96 ezer forintot kapnak egyösszegben! ITT VANNAK A PONTOS SZÁMOK:

1,2,3,4 GYERMEKESEK százezrei kapnak nagy összeget !!!! A legtöbben közel 96 ezer forintot kapnak egyösszegben! ITT VANNAK A PONTOS SZÁMOK:

ITT VANNAK A PONTOS SZÁMOK – Mutatjuk mennyi pénzt kaptok 1,2,3,4 gyermek után :



Ugyan az iskolakezdési támogatás adózása idén már nem annyira kedvező, mégis nagyon sok munkáltató fogja idén is segíteni a dolgozóit ezzel a lehetőséggel!

Ez a bruttó minimálbér 30 %-áig adható, ami idén 60,000.- forintot jelent a családoknak, és ezt gyermekenként évente egyszeri alkalommal mindkét szülőnek adhatják a munkaadók.




Az utalvány formájában kapható cafeteria elem felhasználása szigorúan szabályozott, csak az általános-, és középiskolás gyermekek számára szükséges taneszközök, tankönyvek és ruházati termékek vásárolhatóak belőle kb. 14 000 üzletben. Fontos tudnivaló, a munkáltató dönthet úgy is, hogy mindkét szülő kap iskolakezdési támogatást még abban az esetben is, ha ugyanott dolgoznak.



Feltétel az is, hogy a szülő legyen családi pótlékra jogosult. Az utalvány felhasználható az említett célokra a tanév első napját megelőző 60. naptól egészen az érintett naptári év utolsó napjáig.

Októberben is igényelhető:

1 gyermek után 48.300 forint maximum 60.000 forint lesz
2 gyermek után 96.600 forint
3 gyermek után 144.900 forint
4 gyermek után 193.200 forint




Az iskolakezdési támogatás, mint választható cafeteria elem nagy segítség azoknak a családoknak, akiknek problémát okozna a tankönyvek és a tanszerek beszerzése.

A munkaadójánál tájékozódhat a lehetőség részleteiről, de akár online is megismerheti a témát, hogy azokat előnyére fordítva a lehető legjobban ki tudja használni.

►► KÉRJÜK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!



error: Content is protected !!