Rezsi árak: Készüljünk, az igazi rezsiválság most jön októberben és novemberben!!!

Rezsi árak: Készüljünk, az igazi rezsiválság most jön októberben és novemberben!!!

A vállalatok nagy része jelenleg egy tavaly vagy még korábban rögzített, fix áron kapja az áramot és a gázt, így eddig szinte egyáltalán nem szembesült az idei drasztikus drágulással. Most viszont már senki nem tud árat rögzíteni, mindenkinek a tőzsdei jegyzésekhez kötik a díjakat. Ez pedig az élő szerződések kifutása után jobb esetben is négy-ötszörös, rosszabb esetben 10-15-szörös költségnövekedést okoz majd egyik pillanatról a másikra – írja a G7.




A cikkben példaként említenek egy céget, ami most még 18 forintért kap egy kilowattóra áramot, de a jelenlegi állás szerint januártól már 240-et kell érte fizetnie. A vállalati energiapiac egyáltalán nem úgy működik, mint a lakossági, hogy van egy fix ár, és mindenki tartósan azon a szinten kapja az áramot és a gázt az egyetlen megmaradt állami szolgáltatótól. Jellemzően egyéves szerződéseket kötnek: a gáz esetében október, a villamosenergiánál pedig január 1-jei kezdettel, de elképzelhető rövidebb vagy hosszabb időtáv is.




A G7 arról is ír, hogy sok cég már tavaly is komoly drágulással szembesült, mert az energiaválságot a háborúhoz kötő kormányzati kommunikációval szemben az árak emelkedése nem az orosz offenzívát követően, hanem közel fél évvel azt megelőzően kezdődött.

Ráadásul a piaci fordulatban bízva sok vállalkozás a végsőkig kivárt, ami ősszel komoly árrobbanást eredményezett. 2021 októberében forintban kifejezve a gáz tőzsdei jegyzése nyolcszor, az áramé nagyjából ötször volt magasabb, mint egy évvel korábban.




Most pedig még azok is négy-ötszörös áremelkedéssel számolhatnak, akik már tavaly is drágán vásároltak. Sőt, akik korábban nemcsak egy évre, hanem hosszabb időre szerződtek, azok most egyszerre szembesülhetnek a tavalyi és az idei árrobbanással.

A G7-nek nyilatkozók szerint a kereskedők egyébként már nem kínálnak fix áras termékeket, ami azt jelenti, hogy a vállalkozások 2023-ra csak a tőzsdei árhoz kötötten tudnak áramot és gázt vásárolni. Márpedig most egy napon belül is 20-30 százalékot mozoghatnak a tőzsdei árak.



error: Content is protected !!