RENDKÍVÜLI: Lélegeztető gépre került a Magyar miniszter, Gulyás Gergely megerősítette, hogy igaz!!!

Gulyás Gergely:

Lélegeztetőgépen van egy állami vezető

Összességében 72 százalékos béremelés lesz jövőre az egészségügyben, az idén pedig egyszeri ötszázezer forintos jutalmat folyósítottunk minden egészségügyi dolgozónak – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a 176. Kormányinfón.

„Tárgyalunk a Magyar Orvosi Kamarával a részletekről, és szeretnénk, hogy a háziorvosi szolgálatra is kiterjedő szabályozás születhessen. Remélem, a kormány a két hét múlva esedékes ülésén dönthet a háziorvosokra vonatkozó szabályokról” – tette hozzá a tárcavezető. Elismerte azt is, hogy a MOK nyolcpontos kompromisszumos tárgyalási javaslatáról egyeztetnek.

A miniszter szerint nem szükséges államosítani a háziorvosi praxisokat, meg tudnak állapodni a MOK-kal a vitás kérdésekben enélkül is.

Magyarország 6,5 millió oltóanyaghoz juthat az Astra Zeneca készülő vakcinájára vonatkozó közös uniós beszerzésből. Ez 13,5 milliárdos kötelezettségvállalást jelent a kormány számára – tette hozzá Gulyás Gergely.

A miniszter beszélt arról is, hogy vizsgálják az orosz és a kínai vakcinákat is, és amennyiben megfelelően hatásosnak és biztonságosnak ítélik, akkor a kormány dönt a beszerzésükről.

A miniszter tájékoztatása szerint a kormány az influenzaoltásból a rendelkezésre álló készleteken felül kész máshonnan is beszerezni oltóanyagot, amennyiben a lakossági igények ezt szükségessé teszik. „Ha kell, gyártani is tudunk influenza elleni védőoltást” – mondta Gulyás. Oltópontokat egyelőre nem terveznek, de ha szükséges, az operatív törzs tájékoztat erről.

Kérdésre válaszolva megerősítette, hogy van olyan állami vezető, korábbi miniszterelnökségi megbízott, aki koronavírus-fertőzés miatt lélegeztetőgépen van. 

Ugyancsak kérdésre válaszolva a miniszter megerősítette, nem maga döntött arról, hogy 2022-ben nem indul egyéni választókörzetben, hanem a Fidesz elnöksége. Fürjes Balázst ajánlotta mindenki figyelmébe

A magyar egészségügy felkészültsége azt jelenti, hogy mindenkit el tud látni – ellentétben a tavaszi helyzettel –, aki a koronavírus-fertőzés miatt kórházi kezelésre szorul

– jelentette ki a miniszter.