Rendkívüli! bejelentést érkezett a 13. havi nyugdíjról:

A dolgozó nyugdíjasoknak nem kell társadalombiztosítási járulékot fizetni, ezzel az érintettek havonta több milliárd forint adót spórolnak meg. A 2019. január 1-jén hatályba lépett adókedvezménynek köszönhetően jelentősen nőtt a dolgozó nyugdíjasok száma – jelentette be a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.




„Míg a kedvező szabályok bevezetése előtt több mint 75 ezren, addig idén júniusban már több mint 161 ezren dolgoztak nyugdíj mellett” – hangsúlyozta Tállai András.

A nyugdíjasoknak csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót (szja) kell megfizetniük, a járulékkal nem kell foglalkozniuk, vagyis az adókedvezmény lényegében 14 százalékos megtakarítást jelent – ismertette.



A nyugdíjasok járulékmentességének bevezetését megelőzően, 2018-ban bruttó százezer forintból 71 ezer forintot kapott meg egy dolgozó nyugdíjas, miután levonták tőle az szja-t és a járulékokat. Most már csak az szja-val kell számolni, így 85 ezer forinthoz juthatnak az érintettek – jelezte az államtitkár.

A szabály a vállalkozásoknak is kedvez. Érdemes nyugdíjast alkalmazni, mert a munkáltatók mentesülnek a 13 százalékos mértékű szociális hozzájárulási adó megfizetésének kötelezettsége alól. Egyben a korábban nyugdíjba vonult szakemberek felvételével olyan tapasztalat és tudás kerülhet a cégekhez és szervezetekhez, amely jelentős hozzáadott értéket jelenthet – hangsúlyozta Tállai András.



A nyugdíjasok ma számíthatnak a kormányra, amely egy olyan többgenerációs országban gondolkodik, ahol az időseknek is több megbecsülés jut – fogalmazott az államtitkár.

Felidézte, hogy a kormány, ahogy minden évben, idén a háborús gazdasági helyzetben is garantálja az inflációt követő nyugdíjemelést. A januári nyugdíjemelés után a háborús infláció miatt idén júliusban évközi nyugdíj-kiegészítés is érkezett a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzése érdekében. Az ezen felüli kiegészítésről ősszel – az éves várható infláció mértékének ismeretében – tud majd dönteni a kormány.



Annak ellenére, hogy orosz-ukrán háború és a brüsszeli szankciós politika jelentősen megnöveli a költségvetés kiadásait, a magyar kormány továbbra biztosítja a nyugdíjasok védelméhez szükséges forrásokat, így az érintettek jövőre is számolhatnak a 13. havi nyugdíjjal – közölte Tállai András.

error: Content is protected !!