1 perce érkezett: Őszig marad a veszélyhelyzet Magyarországon, most szavazták meg, addig marad minden!!!

1 perce érkezett: Őszig marad a veszélyhelyzet Magyarországon, most szavazták meg, addig marad minden!!!

NYERJ MOST 100 EZER FORINTOS BANKKÁRTYÁT!!! INGYENES REGISZTRÁCIÓ ITT

A parlament 128 igen vokssal és 57 nem szavazattal módosította a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvényt, amelynek hatálya így az országgyűlés őszi ülésszakának első ülésnapját követő 15. napig tart.

Varga Judit igazságügyi miniszter indoklása szerint erre azért van szükség, mert az új vírusvariánsok Európa-szerte terjednek és Magyarországon is jelen vannak, így elengedhetetlen a fokozott védekezés. A törvényben rögzítették azt is, hogy a kormány a veszélyhelyzetet korábban is megszüntetheti.

Az ellenzéki pártok februárhoz hasonlóan nem szavazták meg a felhatalmazást, szerintük ugyanis a kormány visszaélt a korábban nekik megszavazott különleges jogkörrel, és olyan intézkedéseket hozott, amelyeknek semmi köze nem volt a járványkezeléshez. A kormány szerint az ellenzék azáltal, hogy nem szavazta meg a felhatalmazást, akadályozza a védekezést.

NYERJ MOST 100 EZER FORINTOS BANKKÁRTYÁT!!! INGYENES REGISZTRÁCIÓ ITT

A szavazást megelőző napirend előtti felszólalásokban egyébként szinte szó sem esett a felhatalmazási törvényről, igaz, a törvény vitája korábban már lezajlott.

A mai szavazás során a parlament döntött a korábban sokat kritizált, és az EU bírósága által is elkaszált civiltörvény visszavonásáról. Ez volt az a törvény, ami arra kötelezte a külföldi támogatást elfogadó civil szervezeteket, hogy minden fórumon feltüntessék magukról ezt a tényt. Ez a bíróság szerint azt a célt szolgálta, hogy úgy tűnjön: aki külföldről kap adományt, az eleve gyanús.

error: Content is protected !!