Orbán Viktor bejelentette: Jön a nyugdíjprémium és a 13.-ik havi nyugdíj is, ezt mondta ma reggel >>>

A következő év a nehezebb

Orbán Viktor ezután beszélt arról, hogy indítottak barnaszénprogramot és tűzifaprogramot is az árstopok és a kamatstop mellett azért, hogy kezeljék a válságot. Ezen kívül most a vállalkozásokat is 200 milliárd forinttal segítik, valamint hamarosan indul a gyármentő program is, amellyel a magyar tulajdonban lévő, a gazdaság szempontjából kulcsfontosságú nagy gyárakat akarják megóvni.




Arról, hogy mit lehet tenni még a magas és gyorsan változó gázárak ellen, Orbán Viktor azt mondta: utasították a legnagyobb magyar szolgáltatót, az MVM-et, hogy rugalmasan kezeljék a kifizetéseket. Arról, hogy a költségvetést mennyiben befolyásolják az energiaárak, azt mondta:

Szerintem belül leszünk a vállalt [költségvetési] hiány mértékén. Ami a nehezebb, az a következő év.

Hozzátette azt is: egyelőre abban maradtak, hogy nem változtatnak a 2023-as költségvetésen decemberig, akkor viszont az energiaárak változásának megfelelően módosítják azt is.


Becsületbeli ügy

Az interjúban kitértek arra is, hogy a nyugdíjak értékét is igyekszik megvédeni a kormány azáltal, hogy állandóan emelik a nyugdíjakat is az inflációhoz igazítva.

Ez egy megállapodás, becsületbeli ügynek is tekintem





– mondta Orbán Viktor, aki ezután elmondta, hogy a 13. havi nyugdíjat is megkapják idén a nyugdíjasok. Elmondása szerint,

ha a gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot, akkor még egy nyugdíjprémiumot is kaphatnak a nyugdíjasok,

és szerinte erre jó esély van, mert a Nemzeti Bank most 4 százalékos növekedéssel számol.


error: Content is protected !!