10 PERCE ÉRKEZETT: ORBÁN VIKTOR AZ OPERATÍV TÖRZS ÜLÉSÉN VOLT!!!
KÖZLEMÉNYT TETT KÖZZÉ : EZ VÁRHATÓ A KÖVETKEZŐ HETEKBEN >>
Most másfajta haditervre van szükség, mint tavasszal
Mint mondta, másfajta haditervre volt szükség tavasszal, mint most. Tavasszal Magyarországon is kellett izgulni, hogy képes lesz-e az egészségügyi rendszer megvédeni az embereket. Ma már tudjuk, hogy képes volt rá, amiért köszönet jár az orvosoknak, járványügyi szakembereknek, ápolónőknek, Müller Cecília országos tisztifőorvosnak és Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének is – emelte ki a miniszterelnök.
Elmondta: már vannak tapasztalatok, őszre nyugodt ütemben fel tudták készíteni a kórházakat, az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket gyártó vállalatokat arra, hogy lesz második hullám.
Hozzátette: a nemzeti konzultáció alapján “pontosan tudjuk, hogy mit várnak az emberek és ez nyugalmat ad”. Az emberek elmondták a kérdőívekben: nem akarják, hogy leálljon az ország, azt akarják, hogy működjön. Orbán Viktor szerint a kormánynak az a dolga, hogy olyan védekezést rakjon össze, amely megvédi az emberi életet és közben működőképes állapotban tartja Magyarországot. Ez lehetséges, van ilyen haditerv, eszerint hozzuk a döntéseinket – hangsúlyozta, hozzátéve: most a rugalmasság, a cselekvőképesség, az azonnali reagálás képessége a legfontosabb.
Kiemelte: nem akarnak kijárási tilalmat, kijárási korlátozást, nem akarnak visszalépni a digitális oktatáshoz. A kormány azt akarja, hogy minden a maga rendjében működjön, munkahelyek, iskolák, sőt még a sport, a kultúra, a művészet is. Működjön a turizmus, a vendéglátás is. Nem úgy, mintha mi sem történt volna, de a működőképességet fent lehet tartani – tette hozzá, kiemelve: ehhez az kell, hogy a biztonsági szabályokat mindenki tartsa be.
Fontos, hogy a néhány érvényben lévő szabályt betartsuk
Azt kérte, hogy ott, ahol kell, mindenki viselje a maszkot, tartsa a távolságot, rendszeresen figyeljen arra, hogy ha rosszul érzi magát, ne menjen emberek közé.
Mint mondta, szombaton szankciókról is döntött a kormány: ha valaki egy boltban nem viseli a maszkot, ő és a bolt is kap büntetést, a boltos a második ilyen esetben figyelmeztetést kap, harmadszor már be fogják zárni az üzletet. Megjegyezte: nem az “állam izmait” akarják mutogatni, csak belátást kérnek mindenkitől, viszont ha nem tartják be a szabályokat, akkor azt ki kell kényszeríteni. Ezt nem durván kell, hanem a közjó érdekében világosan, értelmesen, az együttműködés hangján megfogalmazott kérésként – mondta.
Az iskolákról
Elmondta: a nemzeti konzultációban a szülők egyértelműen az kérték, hogy szeptemberben a normális rendben kezdje meg a működését az iskola. Ha baj van, akkor az osztályokat próbálják átszervezni, ha izolálni kell, akkor az osztályokat és nem az egész iskolát zárják be. Mint mondta, tavasszal az egészségügyre nehezedő nyomás csökkentése érdekében volt szükséges a bezárás. Amíg a halálozási számok nem kezdenek emelkedni – márpedig egyelőre úgy tűnik, hogy sikerül megvédeni az időseket – addig fel sem merül az iskolák korlátozása – hangsúlyozta Orbán Viktor.
Az idősekre fokozottan figyelni kell
Közölte: minden szakember egyetért abban, hogy a legnagyobb veszélynek a krónikus betegségben szenvedők és az idősek vannak kitéve, ezért külön figyelmet kell fordítani rájuk. Van járványügyi figyelőszolgálat, ha szükséges, hoznak korlátozó intézkedéseket – mondta.
Orbán Viktor szerint most is van az asztalon néhány ilyen intézkedés, de ezek nem a mindennapi élet korlátozásáról szólnak, hanem például arról, hogy 23 óra után bezárják-e a bárokat és a szórakozóhelyeket, milyen módon kényszerítsék ki a maszkviselést a boltokban vagy közlekedési eszközökön. A kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalmat rendeltek el, a szülők nem léphetnek be az iskolákba, október 1-től pedig mindenhol meglesznek a feltételek a gyerekek testhőmérsékletének mérésére.
Minden magyar élet megvédésére képes a magyar egészségügy
Kiemelte: a tavaszi védekezéssel több ezer, de inkább tízezer idős ember életét mentették meg és most sem fognak kockára tenni egyetlen életet sem, de közben az országnak működnie kell.
Az egészségügyi rendszerről elmondta: van több mint tízezer ágy, amit ha kell szombat estétől a betegek rendelkezésére tudnak bocsátani, az ágyak mellé vannak orvosok, ápolók – vezényelni is tudják őket – vannak védekezési eszközök, lélegeztetőkészülékek. Minden magyar élet megvédésére képes a magyar egészségügy – hangsúlyozta.
A családok életszínvonalának megvédéséről
A miniszterelnök beszélt arról is, hogy mindeközben a családok életszínvonalára figyelni kell, ezért a kormány létrehoz egy családügyekért felelős, családokkal foglalkozó tárca nélküli miniszteri posztot, amelyet Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár tölt be október 1-től.
A munkahelyekről
Orbán Viktor felidézte: a kormánynak volt egy vállalása, hogy amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyit fognak teremteni. A márciusi és a mostani számok azt mutatják, hogy a kormány tartotta az ígéretét, sőt a munkahelyek száma növekedni fog az év hátralevő részében. Sok energiát és pénzt fordított a kormány arra, hogy beruházásokat indítsanak el: a magyar vállalkozások nem meggyengülnek, hanem megerősítették őket – mondta.
A kormányfő szerint egy helyen van komoly baj, ugyanis a budapesti turizmus majdnem száz százalékban a külföldiekre épült és most “beszakadt”. Az az üzleti modell, ami mentén működnek a szállodák és az éttermek Budapesten – hogy a vendégéjszakák több mint kilencven százalékát a külföldiekhez lehetett kötni – nem lesz fenntartható, nemcsak idén, hanem a következő évben sem – szögezte le. Budapesten üzleti modellt kell váltani, külön segítséget kell adni a taxisoknak, vendéglátósoknak, szállodásoknak, általában az idegenforgalmi szektorban dolgozóknak. Hangsúlyozta: a kormány mindenkinek segít, például csökkentették a járulékokat, ez érinti a fővárosban élőket is, de kell egy speciális program. A miniszterelnök jó hírnek nevezte, hogy a fővárosnak van több mint százmilliárd forintnyi szabad pénzeszköze, amit fel tud használni erre a célra. – Forrás : https://koronavirus.gov.hu/