Nyugdíjemelés összege 2022 november: Hivatalos!!!

Nyugdíjemelés 2022/2023: lesz, akinek plusz 50 ezer forint is járhat, más pedig egy fillért sem kap novemberben:

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb tájékoztatója alapján a novemberi nyugdíjemelési korrekció mértéke 1,8 százalék lesz. Farkas András nyugdíjszakértő szerint azonban ez rendkívül alacsony érték, mivel az augusztusi infláció 15,6 százalék, a nyugdíjas infláció pedig 15,7 százalék volt.




A szakértő úgy látja, hogy az infláció éves alapon 20 százalék felett tetőzhet majd. Amennyiben valóban 1,8 százalékos lesz a pótlólagos nyugdíjemelés, annak sokan nem fognak örülni, ráadásul több millió magyar szegényebbnek fogja érezni magát.

A Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön tette közzé az augusztusi inflációs adatot, ami azért is fontos, mert ennek értékétől függ az őszi kiegészítő nyugdíjemelés mértéke. A kormány pedig ebben a hónapban dönt a nyugdíjasoknak járó pótlólagos nyugdíjemelésről. Ennek mértéke valószínűleg a szokásos módszerrel kiszámított érték lesz, azonban a rendkívüli infláció akár felül is írhatná a megszokott forgatókönyvet – írja a Portfolio.




Farkas András nyugdíjszakértő úgy fogalmazott, idén novemberben a nyugdíjemelési korrekció mértéke a szeptember 8-án közzétett KSH-gyorstájékoztató alapján mindössze 1,8 százalék lesz, mivel 2022 januárja és augusztusa között az előző év azonos időszakához képest a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 10,7 százalékkal, a nyugdíjas háztartások körében pedig átlagosan 10,6 százalékkal emelkedtek.

Felhívta a figyelmet arra is a szakember, hogy a visszamenőleges hatályú nyugdíjemelési korrekciót a 2022 februárjában kifizetett 13. nyugdíjra is megkapják a nyugdíjasok, ez azt jelenti, hogy a novemberi, 1,8 százalékkal emelt összegű nyugdíj mellé még 11 havi korrekciót is kifizetnek nekik, ráadásul egyösszegben.




Tehát a magyar nyugdíjasok ezzel az idei évben mintegy 10,7 százalékos nyugdíjemelésben részesülnek, azonban a nyugdíjszakértő szerint ez nem lesz elegendő számukra, mert az éves infláció szintje ezt jócskán meg fogja haladni, 20 százalék körüli lesz.

Lehetnek nyugdíjasok, akik semmit sem kapnak

Már júliusban váratlanul ért több nyugdíjast, hogy bár emelésről szóltak a hírek, ők nem kaptak több nyugdíjat. Ennek oka, hogy utólagos emelés, korrekció csak azokat a nyugdíjasokat illeti meg, akik 2021. december 31-ig nyugdíjba vonultak. Aki idén mentek nyugdíjba, nem kapnak emelést, annak ellenére hogy számukra is ugyanolyan meredeken drágul az élet.




A júliusi 3,9 százalékos emelés részletei az április végén megjelent Magyar Közlönyből derültek ki. A vonatkozó rendelet úgy szólt: “1. § (1) A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 62. § (6) bekezdése alapján 2022. július 1-jétől – 2022. január 1-jei visszamenőleges hatállyal – 3,9 százalékkal hivatalból kell emelni” azt az öregségi nyugdíjat és még számos más ellátást, “amely után a jogosultnak a nyugellátások és egyes más ellátások 2022. január havi emeléséről szóló 692/2021. (XII. 9.) Korm. rendelet 1. §-a alapján emelés (a továbbiakban: januári emelés) járt”.




A hivatkozott Kormányrendelet pedig úgy szól: “1. § (1) 2022. január 1-jétől a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 62. § (1) és (6) bekezdése alapján 5 százalékkal kell emelni a 2022. január 1-jét megelőző időponttól megállapított öregségi nyugdíjat” és más ellátásokat. Tehát a júliusi nyugdíjemelésről szóló rendelet is csak azokra a nyugdíjakra vonatkozott, amelyekre a januári emelésről szóló, vagyis amelyet még 2022. január 1-je előtt állapítottak meg.

Tehát aki idén ment nyugdíjban, jó eséllyel november sem számíthat kompenzációra az infláció miatt, ahogy nekik júliusban sem járt.




error: Content is protected !!