Most indul az INGYEN JOGSI: Gépjárművezető képzés munkaviszonyban állók számára

Most indul az INGYEN JOGSI: Gépjárművezető képzés munkaviszonyban állók számára

Az ingyenes tanfolyamok 2020-ban indulnak …

Az OFA Nonprofit Kft. örömmel tájékoztatja Önöket, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Alap foglalkoztatási alaprészének 2019. évi központi kerete forrásból megvalósuló új programjában továbbra is lehetőséget biztosít támogatott gépjárművezető képzésben való részvételre.

A „Gépjárművezető képzés munkaviszonyban állók számára II.” program célja a kiemelt ágazatokban jelentkező munkaerőigények betöltésének érdekében képzések biztosítása, ezáltal a versenyképesség javítása, fejlesztése, továbbá az állami vagy közfeladatot ellátó szervezeteknél, munkáltatóknál jelentkező munkaerőigények betöltésének segítése.

A program során gépjárművezetői képzések (C, C+E, D és GKI) valósulnak meg 4.000 fő számára, munkáltatókkal együttműködésével történik.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a programban való részvételhez szükséges regisztráció az alábbi időpontoktól lehetséges (a pályázó állandó lakhelye szerint):

Régió Megye Regisztráció kezdete
Dél-Dunántúl Baranya, Somogy, Tolna 2019. október 21. 16:00 óra
Közép-Dunántúl Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém 2019. október 23. 00:00 óra
Nyugat-Dunántúl Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala 2019. október 25. 00:00 óra
Észak-Alföld Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg 2019. október 27. 00:00 óra
Dél-Alföld Bács-Kiskun, Békés, Csongrád 2019. október 29. 00:00 óra
Észak-Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád 2019. október 31. 00:00 óra
Közép-Magyarország Pest, Budapest főváros 2019. november 2. 00:00 óra

 

Kérjük, hogy a pályázói regisztrációhoz és a későbbi kapcsolattartáshoz gmail.com végződésű e-mail cím fiókot használjanak (a freemail, illetve citromail levelezőrendszerek használata nem támogatott az informatikai rendszerben).

Forrás: http://ofa.hu/hu/news/gepjarmuvezeto-kepzes-munkaviszonyban-allok-szamara-ii-program

error: Content is protected !!