Mától itt az új pályázat! Ennyi pénzt adnak rá mától 2023 január 11-től!

Újabb pályázattal segíti a Magyar Falu Program a kistelepülési üzletek működését – közölte a Miniszterelnökség.

Az MTI-ben megjelent közlemény szerint a kormány az orosz–ukrán háború és a brüsszeli szankciók által okozott gazdasági kihívásokra válaszolva döntött úgy, hogy további segítséget nyújtanak „az egyébként is tőkeszegény és versenyhátrányban lévő” falusi kisboltoknak azért, hogy a „hazánk legkisebb településein élők számára is biztosított legyen a mindennapos élelmiszer-ellátás”.




A működési támogatásra

minden üzlettulajdonos pályázhat, aki 2000 fő alatti településen működtet olyan kisboltot, ahol jellemzően napi fogyasztási cikkeket, alapvető élelmiszereket értékesítenek.

Az elnyerhető támogatás mértéke üzletenként 1 millió és 3 millió forint között van. A támogatás egyszeri, egyösszegű, 100 százalékban előfinanszírozott, vissza nem térítendő, és önerőt nem igényel.




A pályázat keretében elszámolhatók a működéssel összefüggő költségek, például az üzletben foglalkoztatott munkabére, a munkáltatói közterhek, a bérleti díj és a rezsiköltségek is. A pályázatot kizárólag elektronikus úton, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Nemzetpolitikai Informatikai Rendszerén keresztül lehet benyújtani.

A pályázati felület január 11-én, csütörtökön délelőtt 10 órakor nyílik meg, és január 31-ig lehet pályázni.



„A kormány a nehéz gazdasági helyzet ellenére sem hagyja magukra a falvakat. A kistelepüléseken szükség van minden olyan közszolgáltatás és piaci szolgáltatás megerősítésére, amelyek a falvakban élők életminőségének folyamatos javulását eredményezik” – idézte a közlemény Gyopáros Alpár Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztost, aki nemrég a falusi csok eredményeiről számolt be.

error: Content is protected !!