Koronavírus-védőoltás: Másfél évet várni kell a koronavírus ellenszerére, amit Covid-19-nek nevezték el >>>

Koronavírus-védőoltás: Másfél évet várni kell a koronavírus ellenszerére, amit Covid-19-nek nevezték el >>>

A világ több részére is nagyon súlyos fenyegetést jelent a „COVID-19-nek” elnevezett új koronavírus útján gyorsan terjedő kínai tüdőgyulladás-járvány, mondta Tedrosz Adanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója a szervezet keddi ülésén Genfben az MTI beszámolója szerint.

Szerinte megfelelő fellépéssel „valós esély” van a kór terjedésének megállítására, ehhez azonban arra van szükség, hogy az országok fokozzák az együttműködést, és osszák meg egymás között a vírusmintákat. A betegség elleni küzdelem elsődleges feltétele az együttérzés, a szolidaritás, a járvány leküzdésére nyitott, igazságos és tisztességes adatmegosztásra van szükség, fogalmazott a szakember.

KIEMELTE,  A VÉDŐOLTÁS CSAK 18 HÓNAP MÚLVA LEHET ELÉRHETŐ A VÍRUS ELLEN, ÍGY ADDIG IS A JELENLEG RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ MÓDSZEREKET KELL ALKALMAZNI A TERJEDÉS FÉKEZÉSE ÉRDEKÉBEN.

A vírust COVID-19-nek nevezték el, mert a WHO irányelvei szerint tilos bizonyos földrajzi hely, embercsoport vagy állatfaj után elnevezni az új vírusokat.

A főigazgató arról is beszélt, hogy reméli, a mostani találkozó után kialakul a kutatások menetének terve, amelyhez a kutatók és az adományozók igazítani tudják saját tevékenységüket.

Kínában már 42 708 ember fertőződött meg, és 1017-en haltak meg a kínai koronavírusban.

Hongkong vezető járványügyi szakértője, Gabriel Leung kedd reggel arról beszélt, hogy akár a világ népességének 60 százaléka is megfertőződhet, ha nem sikerül kontroll alá vonni a koronavírus-járványt. Szerinte a legfontosabb lépés annak megállapítása, hogy pontosan mekkora jelenleg a járvány. A második legfontosabb pedig az, hogy kiderítsék, működnek-e a Kínában bevezetett drasztikus intézkedések, például a teljes városokra vonatkozó karantén. Ha igen, akkor más országoknak is el kellene gondolkoznia azok bevezetésén, tette hozzá.

A vírus új neve: COVID-19

error: Content is protected !!