Koronavírus: Nagyon úgy néz ki, hogy súlyosabb, veszélyesebb lesz a következő hullám!

A Covid-19 következő változata veszélyesebb lesz az idei év nagy részében domináns omikron törzsnél– valószínűsíti egy dél-afrikai vizsgálat, amelyet ugyanaz a laboratórium végzett el, ahol az omikront is először tesztelték a vakcinákkal szemben.

A Bloomberg beszámolója szerint a durbani Afrika Egészségügyi Kutatóintézet Alex Sigal vezette kísérletében hat hónapig egyetlen legyengült immunrendszerű (konkrétan HIV-vel fertőzött) személy szervezetéből származó Covid-19 minták összetételét vizsgálták meg.




Kimutatták, hogy a vírus patogén irányban fejlődött tovább fél év alatt egy olyan szervezetben, amelyben volt lehetősége erre, vagyis egy új variáns több betegséget okozhat, mint a jelenleg uralkodó omikron törzs. A hat hónap alatt a vírus kezdetben ugyanolyan mértékű sejtfúziót és súlyosságot mutatott, mint az omikron BA.1 változata, de a mutációja révén ezek a szintek emelkedtek, és a Covid-19 első, a kínai Vuhanban azonosított változatához hasonlóvá váltak.

Az eredmények azt jelzik, hogy a Covid-19 kórokozója tovább mutálódhat, és egy új változat súlyosabb betegséget, több halált okozhat, mint a viszonylag enyhe omikron törzs. A tanulmányt, amely arra utal, hogy a Covid-19 nem csak enyhébb (lásd omikron), hanem súlyosabb változatában is életképesebb lehet a korábbiaknál, külső szakértők még nem bírálták el.




Kemenesi Gábor virológus október végén írt arról, hogy jelentős változás a koronavírus háza táján, hogy immáron látható módon is megjelentek és terjednek a vírus rekombináns változatai. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy különböző variánsok gének szintjén keverednek és szintén az előbb már említett tulajdonságok (immunitás kerülése, jobb terjedés stb.) felé fejlődnek. Meglátása szerint elértük a pandémia azon szakaszát, amikor egymással párhuzamosan, több variáns is terjed világszerte, és nagyon ha




„Ez nagyjából arra utal, hogy nagyon hasonló hatások érik a vírust mindenhol, valószínűleg annak köszönhetően, hogy már a világ nagy része rendelkezik valamilyen módon megszerzett immunitással – azaz vagy vakcinálva lett, vagy találkozott a vírussal, vagy mindkettő egyszerre. A vírus több párhuzamosan felbukkant és terjedő variánsa, hasonló mutációk begyűjtésével próbálja az így kialakult immunitást kicselezni, legalábbis antitestek szintjén – ez a gyakorlatban „az újra elkaphatjuk” felé nyit kaput” – magyarázta a szakember.

error: Content is protected !!